Világörökségi helyett kőolaj kitermelési helyszín lehet a világ egyik legnagyobb tavából

- Horizontal
A man rides a camel as he crosses a branch of Lake Chad on April 6, 2015 in N'Gouboua, which was attacked by Islamist group Boko Haram on February 12. Seven civilians were killed in an attack in Chad blamed on Nigerian Boko Haram rebels, officials said on April 6. AFP PHOTO / PHILIPPE DESMAZES (Photo by PHILIPPE DESMAZES / AFP)
Vágólapra másolva!
Csád kormánya a Csád-tó és környéke világörökségi helyszínné nyilvánítására irányuló folyamat felfüggesztését kérte, írja a birtokába jutott, bizalmas dokumentumokra hivatkozva a brit Guardian. A kérelem felfüggesztésének oka az, hogy a Csád-tó térsége az olaj- és a bányaipar számára is értékes lehetőségeket rejt, és a kormány a jelek szerint ezek vizsgálatát vagy kiaknázását, jelenleg előbbre valónak érzi.
Vágólapra másolva!

A Csád-tó a Száhel-övezetben, a Szahara déli határán található, négy ország, Nigéria, Kamerun, Csád és Niger veszi körül. Korábban a világ hatodik legnagyobb tava volt, vízkészlete azonban folyamatosan apadt, bár az utóbbi időben ismét gyarapodásnak indult.

A tó jelentősége a régió gazdasági-politikai életében óriási. Partvonala még mindig termékenynek számít, különösen a sivatagos, forró éghajlaton, és tömegek számára jelenti életmódjuk alapját az ott végzett művelőmunka, illetve az, hogy a tó fokozatos kiszáradásával, annak medrében létesítenek új falvakat. Azonban a tó és vizének használata többrétegű problémakört is jelent, annak évtizedek óta megoldatlan politikai, környezetvédelmi, fenntarhatósági és részben kulturális vonatkozásai vannak.

A tó és térsége számos komoly problémát koncentrál Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Mindennek újabb fejezete lehet az, hogy a kiszivárgott információk szerint, Csád idegenforgalmi és kulturális ügyekért felelős minisztere azt kérte a világörökségi címek odaítéléséért felelős UNESCO-tól, hogy

a testület halassza el az elbírálási folyamat befejezését.

Magyarázatként azt közölte, hogy a kormánynak érvényes megállapodása van néhány olajipari vállalattal, melyek a térségben olyan területeket is érintenek, amik a világörökségi bírálat alatt lévő teljes régión belül esnek. Ahogy a dokumentum fogalmaz: "a megállapodással érintett blokkok érintik a megnevezett területet."

A vállalatok nevét nem hozták nyilvánosságra.

A tó Bol-régiójáról készült légi felvétel Forrás: AFP/Sia Kambou

Ha helytállók a csádi kormány lépésére vonatkozó információk, az akár újabb feszültségforrás lehet a négy ország között, illetve a szinte folyamatosan humanitárius krízisben élő régióban. A kérelem előkészítésében ugyanis mind a négy ország részt vett szakemberei révén, a világörökségi jelölés közös kezdeményezés volt. A kérelem a tó és térségének mind természeti, mind kulturális örökségi helyszínként való elismertetését célozza.

Egyelőre nem világos, a csádi vezetés egyeztetett-e erről a lépésről a másik három országgal.

"Két évig dolgoztunk a pályázat összeállításán, de erről még csak nem is hallottunk" - mondja Alice Biada, a kameruni művészeti és kulturális minisztérium munkatársa. "Óriási idő- és erőforrás-pazarlással érne fel az, ha a folyamat itt meg is állna" - tette hozzá.

A csádi minisztérium egyelőre nem reagált a lap kérdéseire.

Rengeteg ember számára jelenti a megélhetés alapját a tó és erőforrásai Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Az UNESCO egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta: a jelölési procedúrában nincs olyan opció, amely átmeneti felfüggesztést tesz lehetővé.

- tette hozzá a testület képviselője.

A tónál illetve tágabban vett térségében összesen mintegy 45 millió ember él, akik számára elsődleges erőforrást jelent a víz és a természeti adottságok.

A térséget különösen súlyosan érinti az éghajlatváltozás, a körülmények megváltozása miatt a lakosság mozgásai, valamint a szélsőséges terrorista csoportok megjelenése a tó környékén.

Sébastien Moriset, a Grenoble-i Centre for Earth Construction munkatársa, aki részt vett a jelöléshez kapcsolódó dokumentumok összeállításában, azt mondja, a tó környéke egyedülálló kulturális és társadalmi változatosságot rejt magában amely sok szempontból még mindig rejtély a külvilág számára, részben annak is köszönhetően, hogy ott jóval kevésbé érvényesülnek a hagymányos államszervezési megoldások. A szakember szerint ugyanakkor mindez nagyon törékeny helyzetet takar.

Gyerekek fürödnek a tóban egy falu közelében Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Moriset viszont azt is közölte, bár az 1970-es évek óta ismert, hogy a tavat és az ott élőket újra komolyan fenyegeti a teljes kiszáradás veszélye,

adataik szerint kétséget kizáróan igazolható, hogy a vízfelszín területe növekedett, és most eléri a 17 ezer négyzetkilométert.

Volt olyan időszak, amikor a felszín csak ennek negyedét tette ki. Most viszont - mondja a szakember - el lehet oszlatni azt a népszerű, elterjedt mítoszt, miszerint a tavat a teljes eltűnés fenyegetné.