A használt ruhák piaca most 28 milliárd dollár körül mozog.
A prognosztizált, 64 milliárd dollárra - mintegy 20 ezer milliárd forintra - való növekedés a következő öt évben, több mint kétszeres szorzót jelent.
A ThredUp és a GlobalData Retail közös kutatásának értékeléséből az is kiderül, hogy az újraértékesítés - azaz a használt holmik piaca - tavaly 25-ször gyorsabban nőtt, mint általában véve a kiskereskedelem. A számítások szerint 2019-ben legalább 64 millióan vásároltak használt holmikat.
A járvány miatt, számos elemző arra számít, hogy a használt ruhák piaca némileg zsugorodhat, mivel a vásárlók félnek ilyen időszakban a másoktól érkezett ruhák vásárlásától. De a jelentés összeállítói szerint ez a vélt vásárlói félelem, egyáltalán nem tükröződik az adatokban és az előrejelzésekben.
A jelentés szerint 2029-re a másodkézből származó termékek átlagosan 17 százaléknyit foglalnak majd el a szekrényekben, a 2009-es 3 százalékról jelentősen megemelkedett aránnyal. A nagyobb kiskereskedelmi áruházakból vásárolt ruhák aránya pedig 7 százalékra mérséklődik a két évtizeddel korábbi 22 százalékról.