Megkötötték 2020 eddigi legnagyobb energetikai megállapodását

Dubaj, 2020. június 2. Autók sorakoznak egy ellenőrzőpontnál az E11-es úton Dubaj és Abu-Dzabi között 2020. június 2-án. Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában június 2-tól kezdődően egy héten át tartó be- és kiutazási korlátozást vezetnek be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. MTI/EPA/Mahmoud Khaled
Vágólapra másolva!
A Közel-Kelet legnagyobb önálló, illetve 2020 eddigi legnagyobb értékű energetikai megállapodásának megkötéséről számol be a CNBC.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében a hat befektetőből álló konzorcium együttesen 10,1 milliárd dollárnyi beruházást hajt végre az Egyesült Arab Emirátusokban, mégpedig Adu-Dzabi emírség olajvállalatával (ADNOC) közösen lélrehozott új társaságba.

Az összesen 20,7 milliárd dolláros (mintegy 6400 milliárd forint) ügyletben a konzorcium 49 százalékos részesedést szerez a közös leányvállalatban, valamint az olaj- és gázkitermeléshez kapcsolódó bérleti jogokat is kap.

A többségi tulajdonos az ADNOC az új cégben, és anyavállalatként gyakorolja az irányítási jogokat is.

A bejelentés kapcsán az ADNOC vezérigazgatója, egyben az Emirátusokban államtitkári pozíciót betöltő Sultan Ahmed Al Jaber elmondta: a beruházásra úgy tekintenek, mint amely egyúttal a jövőbe való befektetés, amivel az Emirátusok pozíciói erősödhetnek a járvány utáni gazdasági környezetben.

Autók sorakoznak egy ellenőrzőpontnál az E11-es úton Dubaj és Abu-Dzabi között 2020. június 2-án Forrás: MTI/EPA/Mahmoud Khaled

A cégvezető már korábban azt nyilatkozta: úgy látják, az olajpiacon zajlik a stabilizálódás, a kitermelés visszafogása mellett megindult a kereslet növekedése, ami elmozdította a néhány hete mélypontra esett árakat felfele. Al Jaber szerint, ha az út nem is egyenesen, de úgy vélik, hogy a jó irányba, a kilábalás és az újraindulás felé vezet.

A külföldi befektetést végrehajtó hat konzorciumban többféle befektetői kör vesz részt, egy szingapúri alapot éppúgy találni abban, ahogy egy kanadai nyugdíjalapot is.