A magyar jog szerint kötelező hagyatéki tárgyalás, amennyiben a hagyatékban ingatlan is szerepel, vagy ha az örökhagyó hajdan végrendeletet írt. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke elmondta, a tárgyaláson részt vevő személyek pontosíthatják, kiegészíthetik, ellenőrizhetik a hagyatéki leltár adatait, emellett törvényes lehetőségük, hogy
az örökségről a tárgyaláson egyezséget kössenek.
A koronavírus-járvány következtében kerülni kell a személyes találkozást, aminek következtében a
hagyatéki tárgyalások is elmaradnak
– ezt a kormány március végén közzétett rendelkezése hagyta jóvá.
A közjegyző így a hozzá eljuttatott adatok alapján határozattervezetet készít, az elkészült iratot elküldi az örökösöknek, akik 15 napon belül írásban reagálhatnak. A közjegyzők több helyen már kiküldték a végzések tervezeteit a körülbelül fél éve megindult hagyatéki eljárásokban.
A Kamara elnöke elmondta, amennyiben az örökösök nem válaszolnak, vagy nem 15 napon belül küldik meg a választ, a közjegyző nem adhatja át a hagyatékot, hanem csak később, a veszélyhelyzet megszűnését követően hozhat határozatot.
A hozzátartozók azonban már a tervezet nyomán levélben közösen tudathatják, milyen döntést szeretnének, amit a közjegyző a jogszabályi keretek között figyelembe is vesz.
Évente mintegy 120 ezer hagyatéki eljárás 35 százalékát végrendelet alapján zárják le, a többi ügyben a törvényes öröklés szabályai szerint, gyakran egyezség útján kerülnek az örökhagyó tulajdonai a hozzátartozók nevére.