Eddig kell elkészíteni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Új adószabályok augusztustól adó pénz nyereség, veszteség értékpapír
Érdemes összehasonlítani hitelfelvétel előtt a bankhitelek és a lakástakarékok konstrukcióit
Vágólapra másolva!
Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. Az idei bevallásokat az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania. Az országos járványhelyzetre való tekintettel ugyanis – a kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében a határidő 2020. szeptember 30-ra módosul.
Vágólapra másolva!

Már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában. A meghatalmazások kezelésére és létrehozására szintén e menüpontban van lehetőség, ahol – az ügyfélkapus azonosítást és belépést követően – megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében - írja tájékoztatójában a Nébih.

A részletes jogszabályi előírás itt olvasható!

A díjbevallás beadási határideje: 2020. május 31.

A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet, továbbá a témát érintő hasznos információk elérhetőek a Nébih honlapján (https://portal.nebih.gov.hu/felugyeleti-dij). Az ügyintézés első lépéseként mindenképp tanácsos ellenőrizni a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat. A hivatal javasolja továbbá, hogy a bevallás benyújtását az érintettek ne halasszák az utolsó pillanatra!

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschlaeger

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét 2020. július 31-ig kell majd rendezniük az érintetteknek.

Fontos, hogy a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatok vállalati esetében e határidő is 2020. szeptember 30-ra módosul.

A részletes ágazati lista a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 3.§ (1) bekezdésében található, de elérhető a Nébih Gy.I.K. rovatának "BEVALLÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK" részében is.

Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen áll az érdeklődők rendelkezésére.

Kire vonatkozik a felügyeleti díj?

Azon személyek vagy vállalkozások, akik az élelmiszerlánc felügyelet hatálya alá tartozó tevékenységet végeznek Magyarország területén, díjat kötelesek fizetni. A részletes tevékenység listát tájékoztató jelleggel az itt elérhető táblázatban találja a tevékenység TEÁOR kódjával.

Bizonyos tevékenységeken belül előfordulhat, hogy csak egyes termékekhez/szolgáltatásokhoz kapcsolódik felügyeleti díj kötelezettség.