Újranyit a világ egyik legdivatosabb étterme

Grand Hyatt Tokyo szálloda The Oak Door nevű étterme, Golden Giant Burger, aranyozott hamburger
Vágólapra másolva!
A Noma négyszer nyerte el a világ legjobb éttermének járó címet, a járvány miatt azonban teljesen átalakították a menüsorát és új stratégiával rukkoltak elő. A híres vendéglátóegység Koppenhágában most bor és hamburger bárként fog működni.
Vágólapra másolva!

A Noma mindig is nagyon pörgős étteremnek számított, általában hónapokra előre kellett asztalt foglalni, hiszen nem csak finom ételeket készítettek, hanem mindezt elérhető áron tették. A burgerezővé átalakított helyen 18 dollárba fog kerülni a legolcsóbb hamburger, ami ugyan soknak tűnhet, de Dániában ez teljesen átlagos.

Illusztrűció Forrás: Grand Hyatt Tokyo/The Oak Door

A burgerek mellett a Noma kerthelyiségében egy borbárt is kialakítanak, amitől azt várják, hogy segít majd beindítani a társasági életet a járvány után.

A tulajdonos szerint senki ne számítson arra, hogy szarvasgombás és kaviáros burgereket árulnak majd. Ehelyett hagyományos sajtburgerrel kezdenek, hiszen ezt mindenki ismeri és szereti. Ehhez viszont a legjobb minőségű húst és hozzávalókat használják majd,

a hamburgerbucit pedig minden reggel helyben fogják sütni, hogy friss legyen,

Az átalakított étteremben 65-en tudnak majd leülni és csütörtöktől vasárnapi lesz nyitva. A nyitás után a vendéglátóhelynek is be kell tartania a világszerte immár szokványossá váló óvintézkedéseket.