PM: 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsáthatnak ki a bankok

pénzügyminisztérium
A Pénzügyminisztérium épülete József Nádor téren Budapesten.
Vágólapra másolva!
Újabb gazdaságvédelmi intézkedésként 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsáthatnak ki a bankok - közölte a Pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlönyben megjelent a kormány legújabb gazdaságvédelmi intézkedése, amely a mellett, hogy közvetve segíti a bajba jutott családokat és cégeket, a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának további erősödését is biztosítja - írta a szaktárca.

A pénteken hatályba lépő kormányrendelet szerint összességében legfeljebb 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsáthatnak ki a pénzintézetek.

A közlemény szerint a régióban a magyar bankrendszer az egyik legstabilabb és legszilárdabb rendszer. Az elmúlt év az egyik legeredményesebb éve volt az országban működő pénzintézeteknek. A magyarországi bankszektor egyre stabilabb működését biztosítja a most megjelent kormányrendelet, amely az Európai Unió szabályozásának megfelelően kötvény kibocsátását teszi lehetővé a hitelintézetek részére.

A Pénzügyminisztérium épülete József Nádor téren Budapesten Forrás: Wikipedia

A kötvény kibocsátáskori futamideje legfeljebb hét év lehet, a keretösszege pedig összesen legfeljebb 150 milliárd forint.

A kötvényeket a magyar állam vásárolja meg, ha a kibocsátás körülményei megfelelnek a kormányrendeletben foglalt szigorú követelményeknek,

így például a hitelintézet jelenlegi és jövőbeni fizetőképességének biztosítottnak kell lennie.

A kötvény csak a koronavírus-járvány okozta károkra használható fel, a korábban keletkezett veszteségek finanszírozására nem. Az elővigyázatossági szempontból kibocsátott kötvény, amelynek összege bankonként legfeljebb 50 milliárd forint lehet, megerősíti az igénybevevő intézet tőkehelyzetét és hitelezési kapacitását.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint felügyeleti szerv, vizsgálja meg a hitelintézetek kötvénykibocsátásra irányuló kérelmét.

Az intézkedés célja a koronavírus világjárványnak a hitelintézetet érintő hátrányos hatásainak a megelőzése, enyhítése mellett az is, hogy segítse a bajba jutott családokat, cégeket. A koronavírus-járvány következő szakaszában, a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul a bankokra.

A pénzintézeteknek folytatniuk kell a hitelezést, ami hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a lehető leghamarabb kilábaljon a COVID-19 okozta gazdasági válságból, és az EU egyik legnagyobb gazdasági növekedésével bíró tagállama legyen - olvasható a közleményben.