Újabb 50 ezer munkavállalót vesz fel a vezető amerikai kiskereskedelmi lánc

Coronavirus,Covid-19,masks koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség maszk bevásárlás Párizs Franciaország szupermarket
People shopping in a supermarket in Paris, on April 8, 2020, during the lockdown in France to attempt to halt the spread of the novel coronavirus COVID-19. (Photo by Mehdi Taamallah/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A Walmart, a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége nemrég vállalta, hogy a meglévő több mint 1,5 millió amerikai alkalmazottja mellé május végéig több mint 150 ezer új munkatársat vesz fel. A felhívással is felérő bejelentés hatására több mint 1 millióan pályáztak a cégnél, akik közül naponta átlagosan ötezer embert vettek fel. Ezzel a tempóval már április közepére teljesítették a vállalásukat, de most egy újabb vállalást tettek további 50 ezer új munkatárs felvételére.
Vágólapra másolva!

Az új munkatársak az üzletekben és az elosztó központokban fognak dolgozni azokon a kulcsfontosságú területeken, ahol a leginkább szükség van rájuk.

A cég boltjaiban nem enyhül a erős kereslet, így az új dolgozókra azért is szükség van, hogy a jelenlegi munkatársak pihenni tudjanak, vagy akár otthon is maradjanak, ha azt szeretnék.

Az új alkalmazottak egy része például pénztáros lesz, míg mások az elosztó központokban árufeltöltőként és áruelosztóként kapnak munkát. Ezen kívül gépkocsivezetőkkel is bővítik a flottájukat.

Nem bírja a Walmart a vásárlók koronavírus-járvány miatt megnövekedett rohamát (a kép illusztráció) Forrás: NurPhoto via AFP/Mehdi Taamallah/NurPhoto/Mehdi Taamallah

A 150 ezer új munkatárs felvételét több mint 70 állásközvetítő céggel együtt végezték el.

Az álláskeresők leginkább a vendéglátóiparból, továbbá más kiskereskedőktől érkeztek. Az új munkatársak mintegy 85 százalékát ideiglenes munkaszerződéssel, vagy csak részmunkaidőben foglalkoztatják, de közülük többen állandó munkaszerződést is kaphatnak majd a későbbiekben.

Forrás: Marketscreener.com