Két napja szárnyal a Snapchat, ahogy a világ bezárkózva chatel

Snapchat
HONG KONG, HONG KONG - OCTOBER 6: A man holds an Apple iPad Mini as he uses SnapChat app on October 6, 2017 in Hong Kong, Hong Kong. (Photo by studioEAST/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Folytatódott a Snapchat anyacégének tőzsdei szárnyalása, miután a Snap kedden közzétette a gyorsjelentését. Az adatokból ugyanis kiderül, hogy a chatprogramot üzemeltető vállalat az egyik nagy haszonélvezője annak, hogy a világ bezárkózott a koronavírus-járvány miatt.
Vágólapra másolva!

Szerdán a Snapchat anyacégének (Snap) részvénye 36,74 százalékos pluszban zárta a napot a Wall Streeten, miután a társaság közzétette az idei első negyedéves gyorsjelentését. Kedden egyébként a Snap 26 százalékot erősödött a jelentés közzététele után, amivel a legmagasabb részvényárfolyamot érte el február 26-a óta – írja a Business Insider.

A befektetői optimizmusra az adott okot, hogy a vállalat a vártnál sokkal jobb számokat közölt a napi felhasználói szám, illetve a bevétel területén.

Ahogy ugyanis a járvány miatt világszerte tömegek zárkóztak be otthonaikba, látványosan megnőtt az igény az online kapcsolattartási formák iránt.

A Snap ezzel együtt is óvatos. A menedzsment jelezte, számos bizonytalansággal néznek szembe a járvány gazdasági hatásai miatt.

A legfontosabb adatokból az derül ki, hogy a Snap 462,5 millió dolláros bevételt ért el az idei első három hónapban, szemben az elemzők által várt 320,4 millió dollárral. Eközben az egy részvényre jutó, kiigazított eredmény 0,08 dolláros veszteség volt, míg az elemzők 0,1 dolláros egy részvényre eső veszteséget vártak.

A Snap részvényének idei teljesítménye Forrás: Investing.com

Az igazi érdekességet azonban a napi aktív felhasználók száma adta. Az első negyedévben ez ugyanis elérte a 229 milliót, szemben az egy évvel korábban mért 190 millióval. Az elemzők egyébként csupán 223,8 milliót vártak.

A megnövekedett aktivitást mutatja, hogy a Snapchat felhasználószám-növekedése 20 százalékos volt a tavalyi első negyedévhez képest, ami 2017 második negyedéve óta a legmagasabb ütemű éves alapú bővülést jelentette.

Nem véletlen, hogy a cég vezérigazgatója, Evan Spiegel kiemelte, a cég terméke soha nem volt még olyan fontos a felhasználók életében, mint manapság. A chatprogram ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a barátok és családtagok tartani tudják a kapcsolatot, miközben a járvány miatt fizikailag el vannak zárva egymástól.

A jelentéssel párhuzamosan a Snap a várakozásait is megfogalmazta. A cég közölte, az április 19-ig tartó időszakban 15 százalékos, éves alapú, bevétel-növekedésre számítanak, a felhasználói aktivitás további bővülésével. Mindazonáltal hangsúlyozták, a közeljövőben lassulhat a bevétel-növekedés, ha a hirdetők – feltehetően a járvány gazdasági hatásai miatt – csökkentik a reklámokra szánt kiadásaikat.