Gazdaságvédelmi Akcióterv: már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

szalagmunka, gép, termelés, munkás, munkadarab, gyár, üzemcsarnok
Vágólapra másolva!
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése; a vállalkozások mától pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését, adott tájékoztatást közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Vágólapra másolva!

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét.

A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát.

A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár „home office" keretében is.

A munkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre.

A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet.

Akár több százezer munkahely megőrzését is biztosíthatja a Gazdaságvédelmi Akcióterv már elérhető munkahelyvédelmi bértámogatása Forrás: Shutterstock

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam.

A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb, a cég tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet.

Kieső munkabérként a havi nettó távolléti díj összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni.

Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet, az összeg a munkavállaló szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik.

A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál.

A szükséges kérelmek az nfsz.munka.hu oldalról tölthetők le.

Tegnap óta hozzáférhető a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra igényelhető 40 százalékos bértámogatás is. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, valamint a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források.