Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert
azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek, és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük.
Becsei András, a Bankszövetség elnöke elmondta, ugyanakkor arra is van lehetőség,
hogy az ügyfelek tovább fizessék hitelszerződéseiket az eredeti ütemezés szerint.
Becsei András azt is mondta, hogy az utóbbi lehetőséggel a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint egyre többen élnek.
Aki nem szeretne a moratóriummal élni, az négyféleképpen nyilatkozhat erről:
Kitért arra is,
a bankfiókok több mint 95 százaléka a koronavírus-járvány ellenére is üzemel,
ami európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.