Az MNB nem változtatott az alapkamaton

magyar nemzeti bank
A Magyar Nemzeti Bank székháza a főváros V. kerületében, a Szabadság tér 8-ban.
Vágólapra másolva!
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Monetáris Tanács, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.
Vágólapra másolva!

A kamat szinten tartása megfelel az elemzői várakozásoknak. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,9 százalékon áll.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a kamatdöntéssel kapcsolatban azt emeli ki, hogy noha az év első két hónapjában az infláció bőven meghaladta az inflációs cél 4 százalékos felső toleranciaszintjét, valamint az adószűrt maginfláció is érdemi inflációs nyomást mutatott, az inflációs kilátásokat pedig rontotta a forint jelentős gyengülése,

az elmúlt hetekben teljesen megváltoztak a feltételek a koronavírus terjedése, és az ez ellen hozott korlátozó intézkedések miatt.

A Magyar Nemzeti Bank székháza Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az elmúlt hetekben több tucat jegybank döntött a kamatok érdemi, soron kívüli csökkentéséről és igen nagyméretű mennyiségi lazítást vezetett be, így a Fed két lépésben 0-0,2 százalékra csökkentette a kamatsávot, és korlátlan kötvényvásárlási programot jelentett be. A jegybankok támogatása pedig jelenleg elengedhetetlen, egyrészt a kiszáradó piacok, döntően a dollárpiac likviditásának biztosítása, másrészt az elkerülhetetlen és nagyon mélynek ígérkező recesszió költségvetési ellensúlyozása miatt várhatóan drámaian megugró költségvetési hiányok finanszírozásának támogatása miatt.

Az MNB hosszú lejárató, fix kamatozású hiteleszközt vezet be

A Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány miatt kialakult pénzügyi piaci feszültségek enyhítése érdekében további likviditásbővítő intézkedésekről döntött. A Monetáris Tanács döntései értelmében a jegybank

hosszú lejáratú, azaz 3, 6 és 12 hónapos, illetve 3 és 5 éves futamidejű fedezett, fix kamatozású hiteleszközt vezet be korlátlan keretösszeggel,

valamint az alultartalékolásra vonatkozó szankció felfüggesztésével felmentést ad a bankoknak a kötelezőtartalék-teljesítés alól. A két lépés – a korábbi intézkedéseket, kiemelten a fedezeti kör nagyvállalati hitelekkel való bővítését és a swaptenderek feltételrendszerének átalakítását kiegészítve – érdemben erősíti a bankrendszer likviditási helyzetét. Az MNB az első hosszú futamidejű hiteltendert szerdán tartja, a kötelező tartalékolás alóli felmentés pedig azonnali hatállyal lép életbe.

A hosszú hiteleszköz fix kamatozású, azaz a bankok a tender meghirdetésekor meghatározott kamatot fizetik az MNB-nek a hitel teljes futamideje alatt. Az eszköz kamatozását az MNB tenderenként határozza meg, a kamat ugyanakkor nem lehet alacsonyabb, mint a tender időpontjában fennálló alapkamat. A program teljes keretösszege korlátlan.

Ugyanakkor az MNB az egyes tendereken elfogadott mennyiségeket a likviditás hatékony menedzselése érdekében a mindenkori piaci folyamatok alapján határozza meg.

A hosszú futamidejű fedezett hiteleszköz kiszámítható és fix kamatozású forrást jelent a bankok számára,

támogatja a releváns hitelpiacok (vállalati és háztartási hitelpiacok) és kulcsfontosságú pénzügyi piacok (deviza- és kamatswappiac, állampapírpiac, bankközi piac) likviditását, hozzájárul a pénzpiaci turbulenciák mérsékléséhez, illetve elősegíti a finanszírozási környezet stabilitását.

Az MNB a jegybanktörvénynek megfelelően a hosszú hiteleszközt is fedezet mellett nyújtja, a bankrendszer szabadon rendelkezésre álló fedezetei ugyanakkor kiemelkedő mértékűek. A jegybanki hitelműveletek során elfogadható és nem lekötött, fedezetbe került, azaz szabadon bevonható biztosítékok befogadási értéke jelenleg több mint 9600 milliárd forint, amiből a szabadon bevonható értékpapírok több mint 7000 milliárd forintot, a fedezeti kör bővítését követően ugyancsak befogadható nagyvállalati hitelek pedig további csaknem 2600 milliárd forintot tesznek ki.