Egy luxusmárka vette meg a világ második legnagyobb gyémántját

gyémánt, Sewelo, Louis Vuitton
A Sewelo
Vágólapra másolva!
Óriási verseny folyt azért a 2019-ben megtalált gyémántért, amelynél nagyobbat eddig csak egyszer sikerült felszínre hozni. A nyertes nem a királyi család vagy a világ leggazdagabb embere lett, hanem egy ismert luxusdivatmárka.
Vágólapra másolva!

2019 áprilisában számolt be a Reuters arról, hogy a kanadai székhelyű Lucara Diamond a felszínre hozta minden idők második legnagyobb nyersgyémántját.

A botswanai Karowe melleti bányából egy teniszlabda nagyságú,

összesen 1758 karátos, 352 grammos drágakő került elő.

Akkor a hír hatására a cég részvényei kilőttek, egy nap alatt 6,3 százalékot emelkedett a vállalat értékpapírjainak ára.

Ennél mindössze egy nagyobb nyersgyémánt ismert,

az 1905-ben felfedezett 3106 karátos Cullinan-gyémánt.

Azt a gyémántot akkor több részre vágták szét, és a kilencköves kollekció a brit uralkodóház birtokában van.

A Cullinan-kollekció Forrás: Royal Collection Trust

Új tulajdonos

Az áprilisban felszínre hozott gyémánt eddig a kanadai bányászvállalat tulajdonában volt, mindössze annyi történt a drágakővel, hogy Sewelo (ritka felfedezés) névre keresztelték júliusban.

Azonban a napokban új tulajdonosra lelt Sewelo, amelyet nem feltétlenül egy olyan vállalat vett meg, amelyre első körben gondolnánk.

A Sewelo Forrás: Louis Vuitton

A gyémántot szerette volna megszerezni Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere is, de a brit királyi család is versenyben volt, amely ékkövet keres egy új tiarájának. A New York Times szerint próbálkozott még a holland De Beers csoport is, azonban hiába a nagy licitháború,

az új tulajdonos végül a Louis Vuitton lett.

Luxus = drágakövek?

A Louis Vuitton alig egy évtizede áttette székhelyét az ékszerkereskedéséről is híres párizsi városrészbe, a Place Vendôme-ba. A Louis Vuitton anyavállalata, az LVMH (Dior, Moet, Hennessy, Tiffany) az elmúlt években agresszív piaci terjeszkedésbe kezdett,

és nem csupán egy szereplője akar lenni az ékszerpiacnak, hanem komolyabb terveket sző.

A Louis Vuitton tulajdonosa elégedetten nyilatkozott az adás-vétel után, és örül, hogy sikerült meglepni a vetélytársakat. Szerinte a lépés felpezsdíti majd az iparágat.

Louis Vuitton bolt Kínában Forrás: Getty Images

Azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy hány dollárt adtak a drágakőért.

Iparáig szakértők szerint kevesebb mint 10 ember él a Földön, aki képes ekkora méretű követ szakszerűen megcsiszolni, és azt valódi drágakővé formálni.

A tranzakció szépsége is ebben a fázisban rejlik, ugyanis egy elhibázott csiszolás könnyen óriási veszteséget okozhat a gyémánt tulajdonosának.

A Lucara amúgy az elmúlt években kifejezetten nagy gyémántokat adott el, 2015-ben 63 millió dollárért értékesítették a 813 karátos Constellationt, míg a Lesedi La Rona (302 karát) 2016-ban 53 millió dollárért kelt el.