Overdose után újabb magyar csodalovak szállítják a nemzetközi sikereket

000
Vágólapra másolva!
Az év a magyar lóversenysport sikereiről szólt, hiszen Nancho történelmet írt Németországban, Esti Fény magyar tenyésztésű lóként Ausztráliában startol el 2020-ban, Tour To Paris Franciaországban halmozza a győzelmeket, 2020 elején pedig Dubajban méri össze tudását a világ legjobb angol telivéreivel. Pécsi Istvánnal beszélgettünk a magyar lóversenysport jelenlegi helyzetéről és arról, hogy mit tartogat a jövő a Kincsem Park és a teljes ágazat számára.
Vágólapra másolva!

A tradíciók és a modern kor találkozása

A magyar lóversenysport 192 éves múltra tekint vissza és ugyan a hosszú története során voltak hullámvölgyek, a kilátások most mégis a dicső hőskort idézik. Nem csak a Kincsem Park és a köré épült infrastruktúra fejlődik rohamosan, hanem komoly nemzetközi sikereket érnek el az olyan lovak, mint Tour To Paris, a Magyar Derby nyertes Esti Fény, vagy éppen a szuperklasszis Nancho.

Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója szerint mozgalmas és sokszínű volt a 2019-es szezon, amelynek még nincs vége, és ugyan telivérek áprilisig már nem futnak, de az Ügetőszilveszter sztárvendégekkel, remek versenyekkel és óriási bulival méltó zárása lesz az esztendőnek. Az ilyen és ehhez hasonló programok vonzzák az érdeklődőket, ráadásul az utóbbi időben egyre többen látogatnak ki a versenyekre a 25 és 44 év közötti korosztályból.

A Kincsem Park fesztiváljain a lóverseny mellett is akadnak érdekes programok Forrás: Feith Sandor

" A generációváltás még tart, de szerencsére már kezdjük kinőni a 90-es évek rossz emlékű hozzáállását, miszerint nincs szükség a lóversenyre. A mai huszonévesek körében ismét trendinek és különlegesnek számít ez a sport. Érdemes megjegyezni, hogy senki nem lesz egyik napról a másikra lóverseny-rajongó, hanem ez egy hosszú folyamat, amely nagyjából 40 éves korra érik be. A fesztiváljainkon már egyértelműen megfigyelhető a fiatal látogatók magas aránya, ebből adódóan pedig a kisebb versenynapokon is pozitív változás indult el" - magyarázta Pécsi István.

A változó világban viszont még ennek a nagy tradíciókkal rendelkező sportnak is meg kell újulnia, éppen ezért már két éve online is lehet fogadni a hazai és a nemzetközi versenyekre. Ez elsősorban éppen annak a korosztálynak jelent nagy segítséget, akiket az internetes generációnak is szoktak nevezni. Sajnos a kényelmi megoldások magukkal hozzák azt is, hogy egy bizonyos réteg inkább a telefonjáról vagy a számítógépéről köti meg a fogadásokat és nem a versenypályán.

" Világszinten, így Magyarországon is igaz az, hogy nagyon nehéz növelni a látogatószámot a kisebb versenynapokon. Ilyenkor már az is sikernek számít, ha 1000-2000 fős a nézőszám. A fesztiválokra viszont az is szívesen kilátogat, aki egyébként inkább a képernyőn keresztül követi a futamokat, mivel ekkor a lóverseny mellé nagyon sok érdekes program is társul" - mondta a Kincsem Park ügyvezető igazgatója az Origónak adott interjújában.

Jelenleg a magyar futamokat élőben a Kincsem Park holnapján lehet követni és ugyan korábban teljes versenynapokat közvetített a televízió, idén már csak a fesztiválokról tudósítottak.

Nagy valószínűséggel jövőre is ez lesz a helyzet, viszont konkrét tervek már vannak egy lóverseny sporttal foglalkozó tematikus csatorna indításáról. A Sport TV akárcsak 2019-ben, úgy jövőre is közvetíti majd a francia Kincsem+ futamok jelentős részét, ezek köré pedig egy félórás felvezető műsor is épül. Pécsi szavaiból jól kivehető az is, hogy akár már 2020 második felében elindulhat Kincsem+ néven a lóversennyel foglalkozó TV csatorna, a tárgyalások már elkezdődtek, ha pedig megvalósulna a terv, akkor sokkal egyszerűbb lenne a lóversenysport népszerűsítése.

Idén is rengetegen voltak kíváncsiak a Magyar Derbyre Forrás: Fodor Jeno HUNGARY/Fodor Jeno

" Magyarországon a lóversenyfogadásban, illetve a lóversenyzéssel kapcsolatban akkor lehet sikert elérni, ha a francia Kincsem+ futamok mellett a magyar versenyek is megjelennek a lottóhálózatban. Mindezt jól szemlélteti az is, hogy januártól novemberig a Lóversenyfogadás Szervező hálózatán, tehát a saját hálózatunk által 200 ezer szelvényt értékesítettünk, ezzel szemben viszont a Szerencsejáték Zrt. (Szrt.) hálózatán keresztül 4,5 millió ilyen ticketet adtunk el. A Kincsem + futamok az összes versenyünk csupán 3 százalékát teszik ki, viszont ebből származik az összbevételünk 68 százaléka. Ez teljesen egyértelműen mutatja, hogy oda kell vinni a játékot, ahol a fogadók vannak. A Kincsem+ hatalmas sikere miatt megduplázódott, 2-ről 4 milliárd forintra emelkedett a lóversenyfogadási forgalom, ez pedig új rekordot jelent Magyarországon és reméljük, hogy ennek nyomán a jövőben még szorosabb együttműködés alakul ki az Szrt-vel. "

A fejlődés elengedhetetlen része az is, hogy minél több területen legyen biztosított a megjelenés. Angliában egy teljes sajtóágazat épül a lóverseny köré, elég ha az olyan újságokat említjük, mint a Racing Post, itthon viszont meglehetősen kevés opció közül lehet választani, pedig a fiatalok számára elengedhetetlen a gyors és egyszerű, lehetőleg az interneten keresztül történő információközlés. Bizonyos szempontból a modernizáció területén már történt előrelépés, hiszen már online is lehet fogadni, ehhez pedig egy korszerű felületet készítettek. Pécsi István szerint a magyar futamok esetében a jövőben mindenképp arra fognak törekedni, hogy minél több információ legyen elérhető a fogadók számára.

A YouTube csatorna is egyre népszerűbb, ahová az összes magyar futam felkerül, így azokat egyszerű elérni.

Természetesen a helyzet még korántsem ideális, mivel ha egy konkrét ló futását akarja valaki megtekinteni, akkor erre csak hosszas keresgélés után nyílik lehetőség. Külföldön már erre is létezik megoldás, az attheraces.com-on például nem csak egy adott ló összes korábbi futását lehet visszanézni, hanem a kedvencek közé rakva arról is értesítést kap a felhasználó, hogy a ló mikor fut legközelebb. Megújúl viszont az e-Turf, ezáltal pedig az olvasók egyre több mozgó anyaggal találkozhatnak majd a jövőben.

Három név, amit meg kell jegyezni: Nancho, Tour To Paris és Esti Fény

Regionális összehasonlításban a magyar lóversenysport helyzete jónak mondható és az élmezőnybe tartozik. A V4 országok közül a csehek állnak a legjobban, ők kitűnnek a versenylovak számában és azok minőségében is. Lengyelországot már több tekintetben sikerült utolérni, ráadásul a nemzetközi szintéren sokkal eredményesebbek vagyunk náluk. Nancho Group 3-as sikere után Németországban megnyerte a királykategóriás, Group 1-es Waldgeist Grosser Preis von Bayern-t, az pedig példátlannak számít a hazai lóversenyzés történetében, hiszen még sosem volt Group 1-es győztesünk.

A versenydíjak esetében régiós szinten nagyon hasonló a helyzet, a versenyzési feltételek viszont Magyarországon sokat javultak az utóbbi években, elsősorban a futófelület minősége és a lovak kiszolgálása tekintetében. A lovak értékében és a tenyésztésben viszont egyenlőre még nem értük utol a többi nagy lóversenynemzetet.

A Magyar Derbyt nyert Esti Fény esete viszont azt mutatja, hogy itthon is lehet olyan lovat tenyészteni, amely megállja a helyét külföldön.

" Én továbbra is azt látom, hogy egy kicsit összeszerelő üzemként működik Magyarország. Az olcsón bekerülő lovakból tudunk értékeseket alkotni a szakembereink tudásának köszönhetően és ezt jól mutatja Nancho, vagy éppen Tour to Paris esete. Azt viszont be kell látni, hogy nagyon nehéz a magyar tenyésztőknek felvenniük a versenyt a külföldiekkel, hiszen az angol telivér csúcsországaiban, Angliában, Franciaországban és Írországban sokkal jobbak a tenyésztéshez szükséges alapfeltételek. Nem csak genetikailag vannak az említett országok nagyon jó helyzetben hozzánk képest hanem a felnevelés körülményei is ideálisabbak, sokkal olcsóbban tudnak minőséget produkálni. "

Golden Sea a 97. Magyar Derby győztese Forrás: Feith Sandor

Üzleti szempontból nálunk a versenylótenyésztés nem egy jövedelmező iparág. A Nemzeti Ménesnek emiatt is óriási a feladata és a jövőben is komoly felelősségük lesz ezen a téren, mellettük viszont, ahogy Pécsi István fogalmazott "megszállottak klubjával" találkozunk, természetesen pozitív értelemben.

Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban egy derby nyertes ló dollármilliókat érhet.

American Pharoah, az amerikai hármaskorona győztes fedeztetési díja 200 ezer dollárba kerül csikónként. Itthon sajnos önmagában a derby győzelem kevés és a nemzetközi színtéren sem ér még túl sokat. Ahhoz, hogy egy magyar lónak is valós tenyészértéke legyen, meg kell nyernie a nemzetközi Kincsem Díjat, vagy pedig külföldi futamokon kell jó eredményt elérnie. Ebben az esetben egy magyar ló értéke is mozoghat 100-200 ezer euró környékén. Esti Fény például hasonló áron került idén Ausztráliába.

A nemzetközi sikerek a hazai futtatók kedvét is meghozták és 2019-ben soha nem látott mennyiségben vásároltak lovakat, elsősorban külföldi árveréseken. Nancho, Tour To Paris és Esti Fény kimagasló teljesítménye miatt a magyar lóversenysport ismét visszakerült Európa térképére, sajnos azonban közülük ketten nagy valószínűséggel már soha nem fognak Magyarországon futni. Mint említettük Esti Fény már Ausztráliában készül az újabb megmérettetésekre, Tour To Paris pedig francia tulajdonosé lett. Nancho, a hármas legsikeresebb tagja viszont továbbra is magyar tréningben van és a menedzsment tervezi is futását a Kincsem Parkban, erre a legnagyobb esély 2020-ban a Kincsem Díjnál less szeptemberben. Pécsi Istvántól azt is megtudtuk, hogy a ló trénere Maronka Gábor tervei alapján Nancho Németországban indítja majd a szezont.

Az is kiderült, hogy Tour To Paris a világ legjobb versenylovaival méri majd össze erejét Dubajban, ahová a napokban meg is érkezett.

A tervek szerint több rangos sprintversenyen is elindul, így az év eleje mindenképp tartogat majd izgalmakat.

Európa legrangosabb versenyei közé kerülhet a Kincsem Díj

Pécsi Istvánnal még 2017-ben beszélgettünk arról, hogy a magyar lóversenysport fontos célkitűzése egy black type verseny rendezése, a nagy álom pedig az, hogy Group 1-es futamot tartsanak a Kincsem Parkban. Ezzel kapcsolatban már történtek lépések, hiszen a Kincsem Park vezetése folyamatosan kérvényezi, hogy a black type kategória alsó felébe, azaz a Listed kategóriába kerüljön be a magyar futam. Az tisztán látszik, hogy erre a Kincsem Díj pályázik a legnagyobb eséllyel. Ezért is fontos, hogy minél erősebb nemzetközi mezőny induljon a futamon és elengedhetetlen, hogy olasz és német lovak is képviseljék magukat.

"Az idei mezőny nagyon biztató volt, hiszen az elbírálás során a lovak év végi számait veszik figyelembe, a 2019-es győztes Nancho pedig kitűnő formában volt, ez pedig húzta magával a többi lovat is. A végső cél az lenne, hogy legyen itthon egy Group 1-es futam, amihez sok feltétel már adott, de ez egy hosszú folyamat. El kell érnünk, hogy minél több olyan lovat nevezzenek, amelynek már van magas nemzetközi száma, hiszen csak ezt veszik figyelembe az elbíráláskor. Emellett az sem titok, hogy egy Group 1-es futam rendezéséhez elő kell teremteni minimum pár százezer eurót. "

Ahhoz, hogy egy futam megkapja a Listed besorolást három éven keresztül tartaniuk kell egy bizonyos szintet a lovak formájával kapcsolatban. Minden évben az első négy helyezett számait átlagolják. Az észak-amerikai black type elvárásokról részletes leírás található a North American International Cataloguing Standards Committee honlapján, amely nem feltétlenül egyezik meg az európai előírásokkal, de kiindulópontnak mindenképpen jó.

Nancho nyerte a 2019-es Kincsem Díjat Forrás:

A Listed kategória esetében a futamnak minimum 50 ezer dolláros összdíjazásúnak kell lennie, minden évben meg kell rendezni, a lovak formájának el kell érnie a bizottság által megadott minimálértéket három egymást követő évben, nem szabad egy ló indulását megakadályozni a túl jó teljesítménye miatt és az indulóknak nevezési díjat kell fizetniük.

Pécsi István szerint a Kincsem Díj már nagyon közel áll a Listed kategóriához, a díjazásában már mindenképpen, és 2019-ben már minőségében is elérte az elvárásokat.

Annak érdekében, hogy továbbra is komoly nemzetközi mezőny látogasson el a megmérettetésre, profi marketingcsapat dolgozik a futam reklámozásán, de a pénzdíjazás is igen vonzó a futtatók számára.

A Kincsem Parkban idén bevezették az úgynevezett életpályamodellt is, amely a trénereket, a zsokékat, a hajtókat és a lovászokat is komoly teljesítményarányos díjazásban részesíti. Ez egyben versenydíj emelést is jelentett, amelyből az említett szakemberek profitáltak, ezt pedig a tervek szerint 2020-ban további 5 százalékkal emelik majd.