Gigabírságot kapott a Telenor a GVH-tól

Telenor
Budapest, 2018. január 4. Telenor Magyarország Zrt. üzlete a Károly körút 3/a sz. alatt. A Telenor Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója. A norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Telenor Magyarország Zrt. jogsértést követett el egyes reklámjaival, mert több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 forintosnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba. Az így magasabb lett, mint az azonos tartalmú és idejű elköteleződéssel járó előfizetéseké. A hatóság a jogsértésért 1,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Vágólapra másolva!

A GVH versenyfelügyeleti eljárásában feltárta, hogy

a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között,

amikor Telenor Blue tarifacsomagjában (készülék és Telenor Blue tarifás előfizetés együttes vásárlásakor) a lakosságnak esetenként 0 forintért kínált készülékeket. A cég ugyanis a csomagot népszerűsítő kommunikációban (pl. televíziós reklámban, szórólapon, Facebook-hirdetésben) nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy ha készülékvásárlási lehetőséggel is élnek, akkor számukra az előfizetői díj magasabbá válik, mint ha kizárólag előfizetésre vonatkozó szerződést kötnek ugyanakkora hűségidő vállalása mellett.

Így a fogyasztóknak többletköltségük keletkezett a készülékvásárlással, hiszen a Telenor a 0 forintosként vagy kedvezményes árúként reklámozott készülék ellenértékének egy részét beépítette az előfizetési díjba.

A fogyasztók így a döntésük meghozatala előtt nem szerezhettek tudomást arról, hogy készülék vásárlásával magasabb előfizetési díj terheli majd őket a teljes, 24 hónapos elköteleződési időtartam alatt, és így nem tudtak élni azzal a lehetőséggel sem, hogy egy máshol, olcsóbban vett készülék mellé vásárolják meg ugyanazt az előfizetést olcsóbban a Telenortól.

A GVH 1,8 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Illusztráció Forrás: MTI/Faludi Imre

A hatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette többek között az érintett fogyasztók igen jelentős számát, a jogsértő kereskedelmi gyakorlat üzenetének erőteljességét, a kommunikáció nagyságrendjét és elhúzódó hatását, valamint azt a tényt, hogy

a Telenor az elmúlt tíz évben összesen 4 alkalommal folytatott tisztességtelen, jogsértő kereskedelmi gyakorlatot a fogyasztókkal szemben.

Kiemelt enyhítő körülménynek számított azonban, hogy a cég átalakította kommunikációs gyakorlatát az együttműködés és a megfelelés jegyében – bár nem orvosolta teljes mértékben a versenyproblémát. További bírságcsökkentő körülmény volt a cég megfelelési programjának fejlesztése.

A Telenor vitatja a GVH döntését, a bírság összegét súlyosan aránytalannak tartja

A Telenor álláspontja szerint a reklámkampány vizsgált időszaka alatt rendkívül nagyösszegű ártámogatást biztosított a fogyasztók számára, így a GVH egy olyan gyakorlatot kifogásol, ami az ügyfelek döntő többségének biztosan kedvező volt. A Telenor a kifogásolt reklámkampánnyal kapcsolatos – közel két évig tartó – vizsgálat során mindvégig teljes mértékben együttműködött a GVH-val az ügy tisztázása érdekében. A mobiltársaság álláspontja szerint a GVH által kifogásolt hirdetésben jogszerűen járt el, a fogyasztók számára minden releváns információ megismerhető volt a reklámanyagokban. A vitatott hirdetés egy adott ajánlatra vonatkozott, és a Telenor álláspontja szerint a hirdetések formai keretei nem adnak lehetőséget arra, hogy többféle választási lehetőséget bemutasson ugyanaz a reklám. Ez az elvárás nem követelmény és egyben nem is szokásos. Az eset bonyolultságát mutatja, hogy a GVH hosszú ideig vizsgálta az ügyet, ez alatt a versenyhivatal álláspontja többször lényegesen változott. Az együttműködési szándék jeléül a Telenor már az eljárás folyamatában kiegészítette hirdetési gyakorlatát, továbbá a vizsgálat során a GVH szempontjait értelmezve felajánlotta, hogy saját költségén széleskörű, TV reklámmegjelenéseket is magába foglaló társadalmi információs kampányt indít. A versenyhivatal ezt a kötelezettségvállalási felajánlást elutasította. A Telenor Magyarország vitatja a GVH döntésének jogosságát, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért a döntés bírósági felülvizsgálatát fogja kérni.