Hivatalos honlapot kapott a magyar bor

Palackozott, dobozos borok
Vágólapra másolva!
Bor.hu címen hivatalos honlap jött létre a magyar szőlők, borok és borvidékek bemutatására – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Vágólapra másolva!

Az oldal a hiánypótló leírások és képek mellett közöl híreket, beszámol eseményekről, és útmutatásokkal is erősíti a borkultúrát.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A magyar borászatoknak bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak, ezért várják a jelentkezésüket a bor.hu borászati adatbázisába.

Az érdeklődő ez alapján könnyebben fel tudja a borászatokat keresni, így az országos partneradatbázis az MTÜ várakozása szerint a belföldi borturizmust is fellendítheti.

Az ügynökség a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együtt az idén hívta életre a Magyar bor – Személyesen márkakoncepciót, ezzel együtt döntöttek a bor.hu létrehozásáról.

Terveik szerint a honlap jövőre eseménynaptárral és médiatárral egészül ki, és angol nyelvű változata is elkészül – olvasható a közleményben.