Fontos adózási határidők közelednek az év végével

könyvelő, könyvelés, adó, laptop, mérleg, számok, papír, toll, táblázat
Vágólapra másolva!
Év vége közeledtével az ajándéklistákon túl, az adózóknak számos fontos határidőt is észben kell tartaniuk. A menedzsmentnek pedig számos olyan döntést is érdemes meghoznia a következő évre vonatkozóan, amelyeket később már nem, vagy csak jelentős plusz adminisztrációval pótolhatnak – derül ki a MAZARS év végi összefoglalójából.
Vágólapra másolva!

2019. december 20–31., valamint 2020. január 20–31. között több,

adózási szempontból fontos dátum következik, a szokásos bevallási időpontok mellett több különleges, esetenként jogvesztő határidőre is oda kell figyelni.

Ezeket a MAZARS szakértői az alábbi két táblázatban gyűjtötték össze. A naptár sorvezetőnek is jó, hogy a társasági kötelezettségek közül semmi ne maradjon el a sok karácsony előtti teendő között.

Adózási határidők

Forrás: MAZARS

Átgondolásra érdemes választási lehetőségek

Forrás: MAZARS

Az Országonkénti Jelentési kötelezettségnek 2019. december 31-ig („CbCR"), a 2018-as üzleti évre vonatkozóan kell eleget tenni. Az adózók a fenti időpontig nyilatkozhatnak arról, hogy nem kötelezettek Országonkénti Jelentés benyújtására, és helyette melyik másik csoporttag teljesíti ezt a kötelezettséget, vagy önállóan jelentésre kötelezett társaságként, saját maguk nyújtják be ezt az adatszolgáltatást. Érdemes odafigyelni a határidőre, azaz 2019. december 31-re, hiszen az Országonkénti Jelentéssel kapcsolatos adatszolgáltatási, bejelentési, illetve változás-bejelentési kötelezettség elmulasztása

akár 20 millió Ft-ig terjedő mulasztási bírságot vonhat maga után.

Fontos adózási határidőkre figyelmeztet a MAZARS (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A 2018. évben keletkezett áfalevonási jog érvényesítése tekintetében, az áfatörvény 153/A. §-ának 2016. január 1-jei módosítása miatt, önellenőrzés nélkül a levonható adó érvényesítésére legkorábban az adott évben, legkésőbb pedig az azt követő naptári évben van lehetőség. Ennek megfelelően a 2018. évben keletkezett adólevonási jog legkésőbb 2019. december 31. napjáig érvényesíthető, a 2019. december havi, a 2019. IV. negyedévi vagy a 2019. évi áfabevallásban.

A fizetendő adót csak az ugyanazon adómegállapítási időszakban keletkezett levonható áfával, vagy ezt megelőzően keletkezett, de legfeljebb a tárgyidőszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható áfa összegével csökkenthetjük.