Félmilliós bírság is jöhet, ha rosszul jelentjük a számlákat jövő nyártól

Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Jövő júliustól már értékhatártól függetlenül kell a vállalkozások számlázóprogramjainak valós időben adatot küldenie a NAV számára a vevőknek kiállított számláról. Ezzel párhuzamosan a vevőknek az áfabevallásuk mellékleteként bármilyen kis áfatartalmú befogadott számláról is adatot kell szolgáltatniuk, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
Vágólapra másolva!

A jövő év közepétől hatályos módosítás abból a szempontból számít újdonságnak, hogy az érintett cégeknek eddig csak a százezer forint feletti áfatartalmú számlákról volt adatszolgáltatási kötelezettségük. A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden - akár 20 forint értékű - befogadott számláról információt kell majd szolgáltatni az Adóhatóság felé:

ilyen adatnak számít a számlakibocsátó adószáma, a számla sorszáma és dátuma, a nettó összeg és az áfa összege.

„A szabályok szerint fejlesztett számlázóprogramnak tudnia kell automatikus adatot szolgáltatni a kibocsátott számlákról. Ugyanakkor a bejövő számlák esetében, hacsak a cég könyvelőprogramjában nincsen olyan funkció, amely elkészíti ezeket a jelentéseket, a könyvelőnek kell manuálisan felvinnie minden egyes befogadott számla adatait a bevallásba" - figyelmeztetett Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere.

illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hozzátette: a vállalkozások számára különösen fontos, hogy az összesítő jelentés pontosan legyen kitöltve, a manuális adatrögzítés ugyanakkor meglehetősen kockázatos, mert magas hibaszázalékkal jár.

A szakember szerint további kérdéseket vet fel az is, hogy a kis összegű – elsősorban házipénztárból rendezett – számlák esetében sok cégnél eddig nem is rögzítették a rendszerbe külön a számla kibocsátóját, márpedig ezen adat nélkül nem lehet helyesen kitölteni a bejövő számlás összesítő jelentést.

Amennyiben pedig a számlák mennyisége nagyon nagy, akkor mindenképpen javasolt valamilyen automatizált szoftveres megoldást keresni,

vagyis olyan könyvelőprogramot használni, amelyből exportálhatóak az adatok és az adóbevallást készítő ABEV programba is importálhatóak. „Az automatizált jelentésre való zökkenőmentes váltás érdekében különösen fontos, hogy a vállalkozások a következő hónapokban időben kezdjék el fejleszteni és tesztelni a számlázó - és könyvelőprogramjukat, hiszen ha a vevő véletlenül kihagy egy számlát az összesítő jelentésből, akkor cégek esetében számlánként 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot is kiszabhat a NAV" – hangsúlyozta a Crowe FST szakembere.