Idén közel 50 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

vásárlás
New York, 2008. december 23. Az egyik New York-i Toys R Us játékáruházban vásárolnak karácsonyi ajándékot az emberek 2008. december 23-án. (MTI/EPA/Justin Lane)
Vágólapra másolva!
Az elmúlt négy év tekintetében minden bizonnyal az idén lesz a „leggazdagabb" a magyar internetezők karácsonya – 2019-ben átlagosan nyolc fő megajándékozását tervezik az internetezők, és az ajándékokra szánt költségkeret is öt éves csúcson van: a tavalyi 41 ezer forint helyett idén már átlagosan 48.400 forintot tervezünk költeni az ajándékokra összesen, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet. A megajándékozandók körét a szűk, valamint a tágabb család mellett barátok, kollégák, egyéb ismerősök alkotják – olvasható az Árukereső.hu és a GKI Digital éves rendszerességű közös kutatásában.
Vágólapra másolva!

Az internet vásárlásban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az online vásárlás dinamikus fejlődése mellett, már a rendelés előtti tájékozódásban is megelőzi az internet az olyan hagyományos csatornákat, mint a bolti nézelődés, vagy az akciós újságok és egyéb hirdetések, reklámok böngészése.

Illusztráció Forrás: MTI/Justin Lane

Újdonság azonban, hogy helycsere történt a világhálón belüli tájékozódási források sorrendjében:

2019-ben már az ár-összehasonlító oldalak használata a legkedveltebb megoldás

a vásárlás előtti tájékozódás és termékkeresés során (74 százalék), megelőzve a webáruházak kínálatának átnézését (57 százalék), valamint az internetes keresőkből induló tájékozódást (55 százalék).

A tájékozódás mellett már a beszerzések jelentős része is az interneten zajlik:

a magyar netezők 80 százaléka idén is tervez belföldi webáruházból rendelni,

de 18 százalék külföldi rendelés lehetőségét se veti el, átlagosan 14 ezer forintot szánva erre.

Azok, akik az online feltérképezést követően nem internetről rendelik meg a terméket, leginkább továbbra is plázákban (54 százalék) vagy hagyományos boltban, szaküzletben (29 százalék) vásárolnak majd idén is. A külföldi rendelésekben élen járnak a férfiak, plázákban viszont szívesebben vásárolnak a nők, illetve a fiatalok és nyugdíjasok.

Forrás: Jófogás

A Jófogás online felmérése alapján viszont ünnepi vásárokban rendkívül kevesen (2 százalék) szoktak ajándékokat vásárolni, és a saját készítésű, kézműves meglepetések is a lista végén kullognak.

Ugyan az ajándékok beszerzését nem lehet elég korán elkezdeni (az internetezők 21 százaléka már októberben nekilátott), a legtöbben nem kötik ezt a folyamatot konkrét időszakhoz, hanem inkább a megfelelő akciókra várnak (39 százalék). Ettől függetlenül az internetezők többsége nem akarja az utolsó napokra hagyni az ajándékvásárlást.

A halogatás leginkább a legfiatalabb, Z-generációs vásárlókra és férfiakra jellemző.

Ők nagyobb eséllyel hagyományos módon intézik majd a beszerzést, például plázákat járva keresnek ajándékötletet az ünnepet megelőző napokban.

Illusztráció Forrás: AFP/Ben Stansall

A megfelelő karácsonyi ajándék kiválasztása sosem egyszerű feladat.

Az árcédula mellett évről évre egyre hangsúlyosabbá válnak az egyéb szempontok is: ilyen tekintetben a legtöbben (46 százalék) az ajándékba szánt termék ár-érték aránya alapján döntenek folyamatosan figyelve, hogyan változik az ajándékba szánt termék ára, törekedve arra, hogy a lehető legkedvezőbb akciót csípjék el.

A Jófogás online felmérésére

válaszadók közel fele karácsonykor is nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet,

és odafigyel, hogy ilyenkor se terhelje jobban a környezetet. Mindenképpen biztató, hogy egyre többen vannak (20 százalék), akik idén először erre is szeretnének jobban odafigyelni.

A környezettudatos gondolkodás a karácsonyi ajándékok típusát tekintve is megjelenik: a felhasználók 37 százaléka szívesen vásárolna használt terméket karácsonyi ajándéknak. Ők leginkább a 16 és 35 év közötti válaszadók közül kerülnek ki.