A britek is beszállnak a kínai sertéshús-exportversenybe

húzott sertéshús, pulled pork burger
Vágólapra másolva!
Az ázsiai országot nagymértékben sújtja az afrikai sertéspestis, az állomány negyede elpusztult, vagy le kellett vágni, emiatt pedig az egekbe szökött a sertéshús ára, mivel messze ez a legnépszerűbb húsféleség Kínában – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyság sertéshús-exportőrei magas keresletre számítanak az ázsiai országban. A pekingi hatóságok a héten jelentették be, hogy az árak stabilizálására tett törekvéseik eredményesek voltak.

Kína hozzányúlt stratégiai fagyasztott sertéshús tartalékához,

valamint gyors kereskedelmi megállapodásokat kötött a sertéshús importszintjének növelése érdekében.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Kína az Egyesült Királyság legnagyobb sertéshús-vásárlója.

Brit cégek 45 ezer tonna sertéshús szállítottak Kínába 2019 első nyolc hónapjában, ami majdnem kétszerese a 2018-as éves mennyiségnek. Az elmúlt hat hónapban pedig újabb hat szigetországbeli vállalatnak engedélyezték sertéslábak szállítását Kínába – ami népszerű csemege az országban.

Az Egyesült Királyság legnagyobb sertéshús-termelője, a Tulip évente egymilliárd font bevételt termel.

Andrew Saunders, a Tulip mezőgazdasági igazgatója közölte, hogy a Kínába exportáló vágóhidak értékesítése mintegy 80 százalékkal nőtt éves szinten. Az igazgató elmondta, hogy 2020-ban is nagy tételű felvásárlásra számítanak.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A kínai kereslet 2018 augusztus óta növekszik,

ez idő alatt pedig az ország sertéshús-termelése 25 százalékkal csökkent az afrikai sertéspestis miatt. A lakosság sertéshús igénye általában januárban ugrik meg jelentősen, a kínai holdújév ünnep miatt.

Novemberben a szintén brit Cranswick 7,1 százalékos bevétel növekedést jelentett az utolsó hat hónapban, amit „a távol-keleti exportpiacokon elért nagyon erős teljesítményének" tulajdonítanak.