Vegán óvszerekkel tennék fenntarthatóbbá a szexuális életet

Dr. Life, Közeledik az AIDS világnapja – Még mindig nem tudunk eleget a megelőzéséről, condom, óvszer, gumi, szex
Vágólapra másolva!
Négy éve alapították meg azt a németországi startupot Berlinben, mely vegán óvszerek gyártásával próbálja megújítani, egyszersmind fenntarthatóbbá tenni az emberi szexuális életet. Bár elsőre meghökkentőnek tűnhet az ötlet, az alapítók szerint a piac óriási, és a hagyományos óvszerek bizony tartalmaznak állati eredű fehérjét - derül ki a BBC beszámolójából.
Vágólapra másolva!

A berlini székhelyű vállalkozás a globálisan 8 milliárd dollár (kb. 2400 milliárd forint) értékű óvszerpiacból próbál magának kihasítani egy jelentékeny, és egyre nagyobb szeletet. Ezt azoknak a fogyasztóknak a tábora alkotja, akik számára életviteli, illetve fenntarthatósági szempontok alapján, egyre fontosabbá válik saját vásárlásaikat tudatosan intézni, adott esetben kerülni azokat a termékeket, melyek valamilyen állati eredetű összetevőt tartalmaznak.

A piac ezen részének kiszolgálása pedig egyre nagyobb üzletet is jelent. A Einhorn (Egyszarvú) névre keresztelt vállalkozás négy éves fennállása alatt, évente mintegy 5 millió eurós (kb. 1,6 milliárd forint) forgalmat ért el vegán higiániai termékek forgalmazásával.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ez még a cég alapítóit is meglepte, noha vélememényük szerint a java még csak most kezdődik.

A fenntarthatósági szempontok ugyanis egyre több fogyasztói döntésnél esnek latba mind nagyobb súllyal, az ennek megfelelő termékek piaci szegmense pedig bővül. Csak az óvszerpiac növekedése óriási lesz a következő években,

a modellezések szerint 2026-ra globálisan eléri a 15 milliárd dollárt, a mostani közel kétszeresét

Ha csak ezzel arányosan nő ezen belül a vegán óvszerek forgalma, már az is óriási üzletet jelent.

De tényleg van állati származék az óvszerekben?

Az egyik leggyakrabban használt szexuális védekező eszközöket egy időben báránybélből készítették, s bár ezek az évek már elmúltak, a legtöbb termék most is tartalmaz állati fehérjét, kazeint. Az óvszerek legfontosabb alapanyaga most a latex, egy természetes, tejszerű folyadék, amelyet a gumifákból nyernek, elsősorban Ázsia trópusi régióiban. Ám ehhez a főleg emlősállatok tejében található kazein kerül, mely a latexből készülő anyag lágyságához, rugalmasságához járul hozzá.

A vásárlók között pedig egyre többen vannak azok, akik e körülmény ismeretében, tudatosabban szeretnének dönteni a szexuális életüket érintő kérdésekről,

ideértve annak fenntarthatósági vonatkozásait

- állítják a cégnél. Márpedig az állati eredetű fehérje felhasználása éppúgy felveti ezt a vonatkozást az óvszergyártásban, mint számos más termék, vagy éppen a húsfogyasztás esetében.

Az óvszerek Németország második legledveltebb fogamzásgátló eszközeinek számítanak a tabletták után. Az Einhorn pedig az általa gyártott óvszerekből kihagyja a kazeinfehérjét, helyette egy természetes, növényi alapú segédanyagot alkalmaz. Emellett odafigyel arra is, hogy a latex alapanyaghoz lehetőleg környezetbarát, fenntartható termelésből jusson hozzá.

A viszonylag új piacon, a vállalat közlése szerint, elsősorban a 20 és 40 év közötti korosztály tagjai jelentik a fő vásárlóerőt. A vegán óvszerek 60 százalékát nők veszik.

A cég csak tavaly 4,5 millió darabot értékesített fehérjementes óvszereiből.

A cégnél elmondták: sokan még mindig zavarban vannak akkor, amikor óvszert vásárolnak. A fenntartható termékekkel viszont a tudatos, döntéseikre odafigyelő fogyasztókat tudják megszólítani, amivel egyes, a szexualitás témáját övező tabukat is le tudnak dönteni.

Nem az Einhorn az első, amely fenntartható, illetve vegán óvszerekkel próbál piaci sikert elérni. 2013-ban az észak-amerikai Glyde volt az első cég, amely belefogott ilyenbe, mellette és a német cég mellett azóta egyre több próbálkozó jelenik meg a gyártók sorában.