Megvan, hogy átlagosan mennyit költünk a karácsonyi ajándékokra

Bazár! Karácsonyi ajándékötletek nőknek
Vágólapra másolva!
Egyre mélyebbre nyúlnak az emberek a pénztárcájukba az adventi időszakban. Idén a megkérdezettek összesen átlagosan 58 ezer forintot terveznek ajándékokra fordítani, amivel a legtöbben hat szerettüket szeretnék meglepni – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített, karácsonyi költéseket vizsgáló kutatásból. Az ünnepi kiadásokat a válaszadók jellemzően az aktuális fizetésükből vagy megtakarításukból fedezik, negyedük viszont azt tervezi, hogy hitelt vesz fel.
Vágólapra másolva!

A karácsonyhoz köthető költéseket vizsgáló reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar fogyasztók évről-évre több pénzt szándékoznak karácsonyi ajándékokra fordítani:

a megkérdezettek idén átlagosan 58 ezer forintot terveznek összesen elkölteni. Tavaly ez az összeg 56 ezer, az azt megelőző évben pedig 52 ezer forint volt.

A megkérdezettek 38 százalékának egyáltalán nem jelent anyagi terhet az ünnep, a fővárosban pedig ez az arány 47 százalék. Az ajándékozottak száma viszont változatlan, immár évek óta átlagosan hat embert szeretnének meglepni a válaszadók, így idén egy emberre vetítve hozzávetőlegesen tízezer forint jut.

A karácsonyhoz köthető kiadásokat jellemzően az aktuális fizetésükből és általános tartalékaikból fedezik a megkérdezettek, de sokan tesznek félre kifejezetten erre a célra. Általában az ünnepi kiadások miatt nem akarnak hitelt felvenni a válaszadók, azonban a karácsonyi ajándékoknál már negyedük mondta, hogy bankkölcsönre lesz szüksége a megvásárlásukhoz. A 23-29 évesek ötöde, a 30-39 évesek tizede, míg a 40 év felettiek harmada tervezi, hogy így tesz.

A tavalyihoz hasonlóan a megkérdezettek 36 százaléka használja idén hitelkártyáját is az ajándékok vásárlásakor, azonban megfontoltabban költenek, mivel a felhasználandó átlagos hitelkeret az előző évi 70 ezer forintról 62 ezer forintra mérséklődött.

Egyre többen tudják hitel felvétele nélkül megoldani a karácsonyi ajándékozást a kutatás szerint Forrás: Shutterstock

A hitelkártya keret törlesztésével kapcsolatban a megkérdezettek több mint fele mondta, hogy biztosan időben vissza tudja fizetni a tartozást, míg ötödük véli úgy, hogy igyekszik annyit költeni, amennyit időben vissza tud fizetni, de ha egy kicsit túlköltekezik, az se gond.

Tavalyhoz képest nőtt azoknak az aránya, akik biztosak abban, hogy határidőre feltöltik a hitelkártya keretüket, ami arra utal, hogy egyre tudatosabban használják ezt a terméket.

A tapasztalatok szerint ráadásul egyre többen ismerik fel és használják ki az olyan hitelkártyák nyújtotta előnyöket, mint például a vásárlások utáni pénzvisszatérítési kedvezmény.

A legtöbb válaszadó idén is a partnerét, gyermekét és szüleit szeretné meglepni. A legkedveltebb meglepetések továbbra is az illatszer, a ruhanemű és a könyv, míg a távolabbi rokonok, barátok, munkatársak számára az édesség is közkedvelt. Az ünnepi bevásárlásra fordított idő átlagosan hat nap. A válaszadók kétharmada karácsony előtt egy hónappal vagy ennél is hamarabb kezdi a vásárlást, és csak egytizedük állította, hogy az utolsó héten kerít erre sort. A nők kezdik el kicsit hamarabb a készülődést, és ők rendelkeznek konkrétabb tervekkel is, a spontaneitás inkább a férfiakra jellemző.

A felmérésben résztvevők 48 százaléka tartja hasznosnak a kapott ajándékot, a haszontalan ajándékokat (pl. ital, gyertya, zokni vagy dísz) pedig legtöbbször elteszik, és nem használják, vagy egyszerűen tovább ajándékozzák. Az adott ajándékoknál már 45 százalékát tartják hasznosnak a válaszadók, akik jellemzően úgy kerülik el a haszontalan meglepetések vásárlását, hogy kifigyelik, mi tetszik a megkérdezettnek, illetve egyszerűen megkérdezik, mire van szükségük.

Forrás: Budapest Bank

Ha a karácsonyi ajándék kiválasztásának szempontjait nézzük, első helyen a kedvező ár és a hosszú élettartam szerepel szinte minden válaszadónál, de fontos szempont az alacsony fogyasztás – legyen szó akár áramról, akár üzemanyagról –, valamint a kiterjedt szervízhálózat is. Az összes megkérdezett háromnegyede jellemzően becsomagolja az ajándékokat, a környezeti szempontokra ügyelőknek viszont csak kicsit több mint kétharmada tesz így. A csomagolóanyagok kiválasztásakor érthető módon a környezettudatos válaszadók figyelnek jobban arra, hogy környezetbarát megoldást válasszanak: míg az összes megkérdezett 76 százaléka ezt, addig a „zöld" fogyasztók 99 százaléka tartja nagyon fontosnak vagy valamennyire fontosnak a környezeti szempontokat.

Az ünnepekre vásárolt élelmiszereknél szintén árérzékenyek a válaszadók, hiszen csaknem mindannyiuk lényegesnek tartja a kedvező árat, de a második helyen ez esetben is a tartósság áll, míg a harmadik legfontosabb szempont, hogy az élelmiszer természetes alapanyagokból készüljön.

A megkérdezettek fele jellemzően az összes karácsonyi ételt elfogyasztja, harmaduk pedig körülbelül a háromnegyedét. A megmaradt étel sorsát tekintve válaszadók közül 58 százalék lefagyasztja vagy tartósítja őket, míg 28 százalék állatnak adja, 13 százalék pedig kidobja. Azoknak az aránya, akik ilyen helyzetben gondolnak arra, hogy rászorulóknak adja a maradék karácsonyi ételeket és süteményeket, mindössze 13 százalék.