Megtört az átok, újra nő a kocsmák száma Angliában

bar Business CAFE Capital (City) England EUROPE evening Group HORIZONTAL illuminated Indoors LIGHTING London MAN NIGHT People PUB RESTAURANT Sitting SUMMER The City TOURISM TOURIST United Kingdom WOMAN
United Kingdom, London, The City, The Black Friar Pub
Vágólapra másolva!
A brit kocsmakultúra hanyatlása vélhetően ezzel még nem ért véget, de némi bizakodásra adhat okot, hogy egy évtized után, újra nő a pubok száma az angoloknál.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo beszámolt, ugyan a brit pub-ok piacán néha köttetnek egészen nagy volumenű üzletek is - gazdát cserél több ezer vendéglátóegység -, de a szektor egésze a válság jeleit mutatja. Az Origo több alkalommal is cikkezett arról, hogy drámai mértéket öltött az angol kocsmák bezárása. Ennek nagyon is kézzelfogható gazdasági okai vannak, a kocsmák bezárása ugyanis egyrészt tünete a fogyasztói szokások megváltozásának, másrészt a bezárások üres üzlethelyiségeket és adott esetben munkanélküli dolgozókat hagynak maguk után. Ám főként a vidéki közösségek szempontjából, nagy jelentősége van a kulturális és társadalmi vonatkozásoknak is, hiszen a kocsmák a közösségi élet terei egyben.

Illusztráció Forrás: hemis.fr/MATTES René / hemis.fr/Mattes René

A Guardian most közölt beszámolója szerint a Nemzeti Statisztikai hivatal adatai alapján, az

Egyesült Királyság kocsmáinak száma 2019 március végén 39.135 volt, 320-szal több mint korábban.

Egyúttal ez első számbeni növekedés 2010 óta.

Ennél többet közölt 2018 végére a brit kocsmaszövetség. A szervezet adatai szerinti 47.600 egység működött országszerte, ami csökkenés a korábbi 48.350-hez képest (a két közlésből fakadó eltérésnek az oka az eltérő módszertan, amelynek akkor van jelentősége, hogy ha egy vállalkozás több, különböző lokációkon található egységekkel van jelen a piacon).

A statisztikai hivatali adatok viszont azt mutatják, éles váltás zajlott le az elmúlt évtized bezuhanásához, amikor is évente átlagosan 732 egységet zártak be. A váltás részben valószínűleg annak is köszönhető, hogy egyes kormányzati intézkedések nyomán a kocsmák üzemeltetői kedvezőbben adóznak mint korábban. A bezárási hullám egyik kiváltó oka egyébként épp az adószabályok szigorítása volt, valamint az élőmunkát jelentő terhek növekedése, amit sok üzemeltető nem tudott kigazdálkodni.

Bár trendfordulóról még talán korai lenne beszélni, a Wetherspoon nevű vállalat bejelentette, hogy

a következő négy évben 200 millió fontot (ez közel 80 milliárd forint) fektetnek új pub-ok nyitásába, amivel 10 ezer új munkahelyet teremtenek.

A Wetherspoon az egyik legnagyobb franchise a piacon, 875 pub-bal. Terveik szerint forgalmas helyeken, az ételkínálatra is odafigyelve nyitnak egységeket, elsősorban vidéken, ahol a kocsmák bezárási hulláma sokkal érzékenyebben érinti a helyi lakosságot.

Tavaly év végére egyébként Walesben 25-tel csökkent a kocsmák száma, Skóciában öt egységgel, míg Észak-Írországban és Angliában egyaránt nagyjából 350 új egységet nyitottak, ráadásul nagyobb alapterületűeket.