Nagyon megugrott az áruhitelek és a személyi kölcsönök felvétele

Legyél tudatos vásárló!  Így vásárolj okosan a Black Fridayen!  vásárlásmánia vásárol
Vágólapra másolva!
Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.
Vágólapra másolva!

A szóvivő szerint 2019-ben óriási "hitelboom" figyelhető meg a fogyasztási, fedezetlen hitelek terén.

Míg 2013 első felében 22-23 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel az emberek, addig 2019 első felében 147 milliárdot, tehát

közel hétszer annyit, mint hat éve.

A növekedés az év utolsó hónapjaiban, az ünnepek közeledtével is jól látható.

Binder István hangsúlyozta, hogy

Egyes drágább áruhitelek helyett jobban megérheti a személyi kölcsönt válsztani Forrás: Shutterstock

A szakember kitért arra is, hogy

megszületett a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás, amellyel a mostaninál gyorsabb és egyszerűbb lesz a lakáskárok rendezése.

Erre azért volt szükség, mert sok ügyfél arról számolt be az MNB-nek, hogy lakásbiztosítóik nem, vagy csak egy vontatott procedúra után fizették ki káraikat.