Itt a kedvenc üzletláncok rangsora

vásárlás, élelmiszercímke
Vágólapra másolva!
Mozgalmas év áll mögöttünk, rengeteg pénzt hagytunk idén is a boltokban, üzletekben - főképpen élelmiszerre mentek el a súlyos ezermilliárdok. Tagadhatatlan, vásárolni mindenki jár, csak az nem mindegy, hová: a Pénzcentrum az év elején közönségszavazást indított, hogy kiderüljön, melyik olvasóik kedvenc FMCG boltja. Több mint 86 ezer szavazatot dolgoztak fel, amelyekből kiderült, hogy ezek alapján melyik lett a 2019-es év üzletlánca.
Vágólapra másolva!

Soha nem látott méreteket ölt a fogyasztás Magyarországon: az pedig evidens, hogy a legtöbbet élelmiszerre költjük. Hogy pontosan mennyi megy el élelmiszerekre? A Központi Statisztikai Hivatal 2018-as adatai szerint tavalyelőtt összesen majdnem 2,9 ezer milliárd forintot hagytak a vásárlók a hazai boltokban - és a statisztikai hivatal nem is veszi élelmiszernek az alkoholmentes és az alkoholos italokat, ahogyan a kávét sem! Ha még ezt a hármat is hozzávesszük, akkor már bőven 3500 milliárd forint felett járunk.

Forrás: Minerva Studio / Shutterstock

Érdekes eredményt hozott az év üzletláncáról inditott szavazás, hiszen a végső győztes közel annyi szavazatot kapott, mint a második, a harmadik és a negyedik helyezett együttvéve.

Az első 5-ből éppen hogy kicsúszott a Penny, de így is összeszedett több mint 6800 szavazatot, ami 7,9 százalékos eredmény. Csupán 1200-zal érkezett több voks a Tescóra, ami 9,3 százalékra volt elég, az Auchan pedig a szavazatok nagyjából 10 százalékát gyűjtötte be - szép, de ez csak a negyedik helyig repítette őket.

Elég komoly veresnyfutás volt a dobogó második fokáért, és végül kevesebb mint 200 szavazaton múlt az ezüstérem sorsa, amit végül a Spar/Interspar kaparintott meg 15,5 százalékos eredménnyel. Így pedig az Aldinak maradt a bronzérem, de tényleg nem sokon múlt - mondhatni a célfotó alapján sikerült csak eldönteni a kérdést.

Az első helyet gond nélkül zsákolta be a Lidl, amely több mint 31.500 voksot kapott, ami az összes szavazat 36,5 százaléka.

Bónuszként a Pénzcentrum azt is megnézte az Opten céginformációs rendszerében, hogy mekkora volt a vizsgált láncok bevétele 2018-ban - ebből is ki lehet deríteni, hogy hányan vásároltak az egyes vállalatoknál.

Ezt a rangsort egyértelműen a Tesco vezeti: 622,1 milliárd forintot értek el tavaly, második ebben a tekintetben a Spar 523,4 milliárd forinttal, a dobogó harmadik fokára pedig a szavazásban győztes Lidl állhatott fel 445,1 milliárd forintos árbevételével.

A láncok bevételi rangsorában az Auchan a negyedik lett a maga 257,3 milliárdjával, és csak a hatodik helyre futott be a voksoláson amúgy jól szereplő Aldi 208,3 milliárddal.

Érdekesség, hogy bár az Év Üzletlánca szavazást a Lidl nyerte, de a bevételeket tekintve a voksoláson ötödik Tesco tönkreveri a mezőnyt. És az Aldi úgy ért oda a ranglista harmadik helyére, hogy egyébként kevesebb mint harmadannyi bevétele volt tavaly, mint az éllovasnak. Az Év Üzletlánca szavazás tükrében meglepő még a Penny eredménye, hiszen bevételeket tekintve veri az Aldit, ám a pénzügyi portál közönségszavazásán a hatodik helyen végzett.