10 milliárd forintos nagyberuházást jelentett be a Suez Oroszlányban

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j3) és Yuvbir Singh elnök-vezérigazgató (b) megbeszélést folytat a Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztató előtt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. december 10-én.
Vágólapra másolva!
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A tárcavezető a magyar vízipar elismeréseként értékelte, hogy

a világ egyik vezető vállalata itt bővíti a termelését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztérimban 2019. december 10-én. A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban. MTI/Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A népesség globális növekedése és a vízbázisok szennyeződése miatt a víztechnológia piaca bővül, és az oroszlányi üzem termékeit már most is világszerte használják, így többek között az ENSZ békefenntartó küldetései és a NATO számos akciója során - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy

a Suez magyarországi vállalata csaknem 99 százalékban külföldi piacra termel, ezért a gyártás bővítése a magyar kivitelt is gyarapítja.

- ezzel és a beruházásokért folytatott erős nemzetközi versennyel indokolta Szijjártó, hogy a kormány nemzetközi összehasonlításban is kedvező gazdasági környezettel ösztönzi a magyarországi befektetéseket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j3) és Yuvbir Singh elnök-vezérigazgató (b) megbeszélést folytat a Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztató előtt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. december 10-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A miniszter a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy Franciaország a 4. legnagyobb befektető állam Magyarországon, több mint 500 francia hátterű cég csaknem 40 ezer embernek ad munkát belföldön.

A két ország kereskedelmi forgalma az idei első 9 hónapban meghaladta a 6,3 milliárd eurót.

A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az oroszlányi Suez-telephely a gyártás és a fejlesztés mellett a munkavállalóiért, és a környezetéért is felelősséget érez. Czunyiné Bertalan Judit szerint a kapacitásbővítés a jövőt alapozza meg, hiszen az ivóvíz nem csak most érték, hanem a jövőben is az lesz.

A Suez magyarországi vállalatának elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az Oroszlányban készülő termékeket több iparág is használja, főképp ott, ahol különösen fontos a tiszta víz. Yuvbir Singh a 35 százalékos oroszlányi bővítést azzal indokolta, hogy a 2002-ben létrehozott üzem a többszöri korszerűsítés után ismét elérte a kapacitásai határát.

A Suez Water Technologies and Solutions világszerte csaknem 200 üzemet működtet, és 11 ezer munkavállalót foglalkoztat, a magyarországi vállalatnál csaknem ezren dolgoznak.

Az oroszlányi székhelyű Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. 2017-ben 160 millió euró, 2018-ban 171 millió euró árbevételt ért el. Adózott eredménye tavaly előtt 25 millió euró, tavaly 18 millió euró volt.