Mibe fektessünk jövőre? A profik megmondják

2019.12.06. 19:16

2020-ban a részvénypiacok valószínűleg nem fognak olyan magas hozamokat biztosítani, mint idén, de több nagy befektetési bank - köztük a Credit Suisse és a UBS - elemzői alapvetően optimisták a jövő évi kilátásokat illetően, és elsősorban a kínai befektetési lehetőségektől várnak sokat – heti befektetési ötletek.

A Credit Suisse befektetési szakértője, Ray Farris például úgy fogalmazott a CNBC-nek adott interjújában, hogy az amerikai és a kínai részvénypiacon jövőre 6 százalékos átlagos hozamot vár, feltéve persze, ha nem kerül sor jelentős negatív fejleményekre a világpolitika színpadán, például az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. A UBS részéről pedig úgy vélik, hogy 2020-tól az ideinél jóval aktívabb fiskális politika várható a jegybankok részéről, ami feljebb hajthatja a hozamokat.

Következzen néhány kecsegtetőnek tűnő befektetési lehetőség, amit a profik ajánlanak a jövő évre:

Kínai ingatlanszektor

A Credit Suisse előrejelzése szerint a távol-keleti ország ingatlanpiacán a bevételek 21, a nyereség 18 százalékkal emelkedhet 2020-ban. A gazdasági szabályzórendszer az eddiginél még támogatóbb lehet az ágazat számára.

Sanghaj látképe: nagyot mehet jövőre az ingatlanpiac KínábanForrás: --

Az értékeltségi szintek jelenleg kedvezőek a kínai ingatlanpiacon, és amennyiben könnyítéseket vezetnek be a gazdasági szabályzókban, akkor az árazási szintek visszatérhetnek a historikus átlaghoz, ami éves alapon 20 százalékos felértékelődési potenciált tartogat a jövő évre. Ráadásul az ingatlanos cégek részvényei magas, 6,3 százalékos osztalékot fizetnek. A japán Nomura bank elemzői a napokban szintén arra hívták fel a figyelmet, hogy pozitív jelek érkeztek a kínai ingatlanszektor szabályozásának változásával kapcsolatban. További jó hír, hogy az ottani ingatlanfejlesztő társaságok az év eddig eltelt időszakában már a tavalyinál 24 százalékkal nagyobb forgalmat könyvelhettek el. A Nomura kedvenc részvényei közé ebből az ágazatból vételi ajánlással a hongkongi tőzsdén jegyzett China Resources Land, a Sunac és a KWG tartozik.

Még az eddiginél is több tőke érkezhet jövő évben a kínai kötvénypiacraForrás: AFP/Imaginechina/Xu Congjun

A kínai kötvénypiac

A UBS szerint Kína a jövő évben a nemzetközi kötvénypiac kulcspiaca lesz, amelyre kedvező hatást gyakorolnak majd a jegybank kamatcsökkentései 2020 első félévében. Erre a piacra már napjainkban is egyre több külföldi tőke érkezik, az elmúlt öt esztendőben pedig átlagosan 30 százalékos volt az emelkedés ezen a téren.Áprilistól a kínai kötvények folyamatosan kerülnek be a Bloomberg Barclay's Global Aggregate Indexbe, amelynek eredményeképpen további 150 milliárd dollárnyi külföldi tőke áramolhat be Kína már egyébként is mintegy 13 ezer milliárd dolláros kötvénypiacára, amely az USA és Japán mögött a harmadik legnagyobb a világon.

Egyre nagyobbra nő a kínai e-kereskedelmi óriás, az AlibabaForrás: AFP/Imaginechina/Chen Jialiang

Az is kedvező fejlemény, hogy a J.P. Morgan szintén bejelentette, hogy jövő februártól megkezdi a kínai kötvények felvételét az általa kezelt Government Bond Index Emerging Marketsbe – ez szintén több milliárd dolláros friss forrást vonzhat a kínai kötvénypiacra.

E-kereskedelem és ingatlan

Az online kereskedelem tovább folytatja az expanziót az ázsiai kontinensen – mutat rá a Credit Suisse elemzője, kiemelve, hogy a webáruházak forgalmának növekedési üteme Kínában felülmúlta a fizikai üzleteket működtető hálózatokét. Ez pedig jótékony hatást gyakorolhat az ipari ingatlanok piacára, hiszen az e-kereskedelmi cégek beszállítói jóval nagyobb raktár- és logisztikai bázist igényelnek majd. Ez is a kínai ingatlanpiac egyik nagy sztorija lehet jövőre.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK