Játékkonzolt rendeltek, az Amazon fogkefét és csörgődobot szállított ki

computers Horizontal
Az Amazon eredetileg Cadabra néven indult, azonban ez túlságosan hasonlított egy másik névre, a Cadaverre. Azután a Jeff Bezos a Relentless nevet választotta. Érdekesség, hogy a relentless.com a mai napig az Amazonra irányít át. A név természetesen az Amazonas angol megfelelője, ami a világ legbővizűbb folyója.
Vágólapra másolva!
Több vásárló is panaszkodott, mivel az amerikai e-kereskedelmi óriás a múlt heti nagy leárazásakor többször is fogkefét, csörgődobot és óvszert szállított ki a vásárlóknak a megrendelt Nintendo Switch játékkonzol helyett – írja a Business Insider.
Vágólapra másolva!

Az Amazon elnézést kért a vásárlóktól a hibás csomagok miatt.

Illusztráció Forrás: AFP/Denis Charlet

A The Daily Mirror szerint

legalább egy tucat vásárló panaszkodott

arra a közösségi médiában, hogy a világ legnagyobb online kiskereskedője rossz megrendeléseket teljesített.

Az angliai Leicesterben élő Jake Lawrence Twitter bejegyzésben osztotta meg, hogy az általa rendelt kézikonzol helyett egy mikrofont és egy csörgődobot kapott. Viv Johnson Staffordshire-ből pedig David Williams Buckingham palotáról szóló könyvét kapta kézhez a Nintendo Switch helyett.

Illusztráció Forrás: AFP/Chris J Ratcliffe

Számos vásárló jelezte a közösségi médiában, hogy rendelésük helyett még csak nem is hasonló tárgyak érkeztek: volt, aki laptop ventillátort, Duracell elemet, fogkefét vagy óvszercsomagot kapott.

– olvasható a cég közleményében.

A Black Friday, vagyis a Fekete Pénteken szokásos kedvezményes árú akció az Amazon egyik legforgalmasabb vásárlási időszaka.

A Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség szerint a novemberi és decemberi ünnepi szezonban az eladások várhatóan rekordszintű 727,9 és 730,7 milliárd dollár közötti bevételt eredményeznek.