Elrettentő mértékű bírságot szabtak ki a fogyasztók megkárosításáért

Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Paradox biztonságtechnikai termékek (riasztóberendezések és kellékek) forgalmazását végző Paradox Security Sytems (Bahamas) Ltd. (Paradox Bahama), valamint magyarországi disztribútorai, a Power Biztonságtechnikai Kereskedelmi Kft. (Power) és a Trióda Biztonságtechnika Zrt. (Trióda) közel 10 éven keresztül korlátozták az eszközök értékesítőinek versenyét. A hatóság jelentős bírsággal sújtotta az érintett vállalkozásokat.
Vágólapra másolva!

A GVH a forgalmazási szerződések, a vállalkozások által tanúsított piaci magatartás és a rajtaütés keretében lefoglalt e-mailek, illetve más bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy

  • a három cég megtiltotta a Paradox termékek külföldre történő értékesítését (az ún. passzív export tilalma révén),
  • meghatározta a minimális telepítői árrés nagyságát, ami a viszonteladási árak közvetett rögzítését eredményezte,
  • és korlátozta a termékek értékesítését a világhálón a végfelhasználói árak internetes közzétételének megtiltásával.

A versenykorlátozó kikötések következtében mind a viszonteladók, mind a telepítők magas árrést érhettek el a Paradox termékek értékesítésekor, amit végső soron a fogyasztók fizettek meg az eladási árakban. E magas árrés pedig arra késztette a viszonteladókat és a telepítőket egyaránt, hogy más márkákkal szemben az érintett termékeket preferálják, azaz, ajánlják saját vevőiknek, akik – az eszközök bonyolultsága, illetve a szükséges szakértelem hiánya folytán – jellemzően a telepítők által ajánlott márkát választják.

Hatalmas bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Forrás: Origo

Az említett magatartások az európai versenyjogi szabályok értelmében különösen súlyos jogsértésnek minősülnek, ezért a GVH jelentős (300 millió, illetve 240 millió forint összegű) bírságot szabott ki a Paradox Bahamára és a Powerre.

A Trióda ugyanakkor több mint 30 százalékos bírságcsökkentésben részesült, mert ún. egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, továbbá önkéntes megfelelési programot vezetett be, amely biztosíthatja, hogy javuljon a vállalkozás munkavállalóinak versenyjogi tudatossága, így a jövőben elkerülhetővé váljanak a hasonló jogsértések.