Egy évtized alatt 100 milliárdnyi adót kerültek el a techvállalatok

Amazon
ANKARA, TURKEY - OCTOBER 24: Amazon.com.tr online shopping website logos are seen on mobile application and computer screen on October 26, 2018 in Ankara, Turkey. Ali Balikci / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A Fair Tax Mark a Facebook, az Apple, az Amazon, a Netflix, a Google és a Microsoft, vagyis az ún. Szilícium Hatos adótevékenységét vizsgálta 2010 és 2019 között. A most megjelent tanulmányból kiderül, hogy az említett vállalatok 100,2 milliárd dollárral kevesebbet adóztak, mint amennyit kellett volna.
Vágólapra másolva!

A Fair Tax Mark kiemeli, hogy a Szilícium Hatos bevétele továbbra is adóparadicsomokba áramlik, többek között Bermuda, Írország, Luxemburg és Hollandia a közkedvelt helyszínek a techvállalatok körében.

A hat vizsgált cég közül az Amazon bizonyult a legnagyobb vétkesnek.

Az e-kereskedelmi óriás a jelentés szerint csupán 3,4 milliárd dollárt adózott az Egyesült Államokban 2010 óta. A Fair Tax Mark megjegyezte, hogy az Amazon profitja után csak a 12,7 százalékot kitevő adót fizetett, szemben az Egyesült Államokban 2017-ig kötelező 35 százalékkal (Donald Trump amerikai elnök 2017-ben csökkentette 35-ről 21 százalékra a vállalati adót).

illusztráció Forrás: AFP/Anadolu Agency/Ali Balikci

A jelentés szerint a második legnagyobb adóelkerülő a Facebook, amely az egy évtized alatt begyűjtött profitjának csupán 10,2 százalékát adózta le, ez pedig a legkisebb arány a Szilícium Hatos közül.

Mark Zuckerberg cégét terhelte a legkisebb adó külföldön is, ahol profitjuk 5 százalékát fizették be.

A Google végzett a lista harmadik helyén, a techóriás 2010 és 2019 között a profitja 15,8 százalékát adózta le, míg külföldön 7,1 százalékot. A negyedik helyre a streaming szolgáltató Netflix került, az ötödik az Apple lett, a hatodik pedig a Microsoft.