Több milliárd forintos fejlesztés az e-kereskedelem jegyében

DPD
Vágólapra másolva!
A DPD Hungária Kft. Európa egyik legnagyobb csomaglogisztikai szolgáltatójaként 5,5 milliárd forintot meghaladó értékben hajt végre zöldmezős beruházást Budapesten, amelynek keretében egy új, automata-szortírozó technológiával felszerelt elosztó központot épít. Az új hub építési munkálatai a jelenlegi szortírozó központ közelében, a 15. kerületben a múlt hónapban kezdődtek meg.
Vágólapra másolva!

Az építkezést hosszas tervezőmunka előzte meg, melynek során a vállalat támaszkodott a DPD csoporton belüli nemzetközi tapasztalataira. Az épület tervezésekor és a technológia kiválasztásánál mindent a funkcionalitásnak rendeltek alá: a csomagok rövid futásidővel és sérülésmentesen jussanak el a címzettekhez, a kapacitások a jövőben rugalmasan bővíthetők legyenek.

A bővítés révén a DPD a magyarországi szortírozási kapacitásait több mint a duplájára emeli.

Az új technológia segítségével, a hatékonyság növekedésével a DPD választ tud adni a folyamatosan növekvő munkaerőhiány okozta kihívásokra is.

A DPD elosztóközpontjának látványterve Forrás: Origo

A DPD Hungária ezzel a beruházással a következő évek dinamikus fejlődésének alapjait rakja le.

Mind az épület, mind az automata szortírozó berendezés azt a növekedési potenciált igyekszik kiszolgálni, amelyet az e-kereskedelem fejlődésével töretlenül fejlődő csomaglogisztikai piac megkövetel.

Emellett a DPD mint Európa vezető cross-border szolgáltatója, az exportforgalom jelentős növekedésére is számít, amit az új elosztóközpont maradéktalanul ki tud majd szolgálni.

A technológia kiválasztásánál fontos szempont volt a legalacsonyabb zajszínt és a legalacsonyabb környezetterhelés figyelembevétele is, ami összhangban van a cégcsoport karbonsemlegességi programjával.