Hazahívják az építőipari szakembereket Hollandiából

építőipari munkás építőmunkás korszerűsítés panelház szigetelés
Az építőiparban az előző negyedévi 19,9 százalék után éves összehasonlításban 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben.
Vágólapra másolva!
Megtartották a második építőipari hazahívó börzét, amit ezúttal Amszterdamban rendeztek - közölte Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Vágólapra másolva!

Az elnök elmondta, körülbelül 35 ezer magyar él Hollandiában, közülük mintegy 3 ezer dolgozik az építőiparban, akiknek többsége 2008 és 2013 között érkezett a nyugat-európai országba, amikor a magyar építőipar mély recesszióban volt.

- mondta az elnök.

Forrás: MTI/Beliczay László

Ráadásul, ha ezek a szakemberek hazajönnek, akkor a legjobbak közé tartozhatnak, a szakmunkásokból akár középvezetők is lehetnek, a mérnökök pedig kiemelt lehetőséghez juthatnak.
A börzén hat magyar cég tett konkrét ajánlatot az érdeklődőknek. Az első ilyen jellegű börzét Münchenben rendezték.