Lassulhat, de fenntartható marad a magyar gazdasági növekedés

Németország, német gazdaság lassulása
Győr, 2017. május 23. Szakemberek dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Jövőre várhatóan lassul a magyar gazdasági növekedés, de fenntartható marad - mondta Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap. A szakértő szerint jövőre 3 százalékos lehet a növekedés, amely a csökkenő export és beruházások miatt lehet majd alacsonyabb a korábbi évekhez képest. Hozzátette, hogy fontos a kis- és közepes vállalkozások támogatása az export növelése érdekében is.
Vágólapra másolva!

Halmai Péter elmondta, hogy a magyar gazdasági növekedés 2015-ben haladta meg először a válság előtti, 2008-as szintet, azóta az EU-s támogatásoknak és az export növekedésének köszönhetően magas, kivéve a 2016-os évet, amikor lassult az uniós pénzek kifizetése.

Közölte, hogy idén 5 százalékhoz közeli növekedést várnak a szakemberek, jövőre viszont már csak 3 százalék körülit.

Ennek döntően külső oka lehet, például az, hogy csökken az export és a beruházás.

Ezután a növekedés fő hajtóereje a belső kereslet növekedése lehet, nem elsősorban a beruházások, hanem a fogyasztás - tette hozzá.

Halmai Péter arra figyelmeztetett, hogy a belső keresletre alapozott növekedés korlátja a külső egyensúly.

Illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A bejövő tőke ellensúlyozhatja az egyensúly kisebb hiányát, a fizetésimérleg- hiányt, főleg, ha versenyképes termelő beruházásokat finanszíroznak belőle és nem a fogyasztást.

A megoldás az export növelése, hiszen ha a belső fogyasztás nő, az egy olyan kicsi nyitott gazdaságnál, mint a magyar, importnövekedéssel jár

- mondta Halmai.

A szakember szerint a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása nemcsak a belső kereslet hazai kielégítése miatt fontos, hanem azért is, mert az export 80 százalékát Magyarországon a multik állítják elő.