A Credit Suisse szerint jó üzlet az űrturizmus

Virgin Galactic's fourth flight test on the VSS Unity TOPSHOTS Horizontal
Vágólapra másolva!
A Credit Suisse közleményében arról ír, hogy az űrturizmus, valamint a Virgin Galactic részvények jelentős növekedésére számít. A svájci pénzintézet már a második cég, amely egyértelműen javasolja a kereskedelmi űrutazással foglalkozó vállalkozások részvényeinek vásárlását – összegzi a CNBC.
Vágólapra másolva!

A Virgin Galactic részvényei emelkedtek az előzetes piacokon, de később 7,4 százalékkal visszaestek és 9,10 dolláron (2.700 forint) álltak meg. A Credit Suisse 12,43 dollár (3.700 forint) árfolyamcélt határozott meg, vagyis

36 százalékos emelkedést várnak a következő évben.

Virgin Galactic negyedik repülési tesztje Forrás: AFP/Gene Blevins

„Véleményünk szerint a Virgin Galactic részvénye egy olyan iparágban alakít ki rövid távú monopóliumot, mint a kereskedelmi űrutazás, ahol ráadásul az állami beruházások meglehetősen szűkösek. Ezt egy klasszikus, technológia által vezérelt, magas kereslettel, alacsony kínálati lehetőséggel bíró területnek tekintjük, ahol a belépéshez komoly akadályokat kell leküzdeni. Nem mindenki látja ennek az értékét, de úgy gondoljuk, hogy a matematika működni fog" – írta Robert Spingarn, a Credit Suisse elemzője a befektetőknek szóló levelében.

A Credit Suisse előtt a Vertical Research Partners is a Virgin Galactic részvények vásárlását javasolta.

Ugyanakkor a cég részvénye a múlt hónapban történt nyilvános debütálás óta húsz százalékot esett. A cég elnöke, Chamath Palihapitiya nem aggódik, ugyanis az első kereskedelmi járatukat várhatóan jövő májusban már elindítják.

Illusztráció Forrás: NOTIMEX/Mark Greenberg

Credit Suisse egyetért azzal, hogy a részvények fellendülése nagymértékben függ attól, hogy a vállalat mennyire tartja be repülési ütemtervét.

Az űrutazásra 250 ezer dollárért (75 millió forint) kínálják a jegyeket, az űrhajók – amelyet két pilóta vezet – pedig egyszerre hat utast tudnak feljuttatni az űrbe.

Spingarn szerint a Virgin Galactic előnyt élvez, mivel

a legközelebbi versenytárs a Blue Origin legalább két évvel van lemaradva,

ráadásul Jeff Bezos cége száz százalékban a saját tulajdona, így a befektetők számára elérhetetlen. Ugyanakkor Elon Musk SpaceX vállalata hosszútávón komoly vetélytársa lehet a Virgin Galactic-nek.

A Boeing vállalkozása, a HorizonX a múlt hónapban 20 millió dollárt fektetett a Virgin Galacticbe, hogy olyan járművet fejlesszenek ki, amely képes hiperszonikus sebességgel repülni a Föld egyik pontjáról a másikra.