Varga Mihály: Az elmúlt években stabilan nőttek a biztosítók díjbevételei

Varga Mihály, pénzügyminiszter.
Varga Mihály, pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Magyarországon az elmúlt években egyre több új biztosítási szerződést kötöttek, és a biztosítók díjbevételei stabilan nőttek - mondta Varga Mihály a X. Nemzetközi Biztosítási Konferencián csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy

2018-ban a biztosítási szektor díjbevétele meghaladta az ezer milliárd forintot, 2019 első felében a díjbevételek már mintegy 10 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest.

Varga Mihály jelezte azt is, hogy a biztosítási szektor jövedelmezősége is folyamatosan javul,

2019 első fél évében a biztosítótársaságok összesen mintegy 40 milliárd forint adózott eredményt értek el.

Varga Mihály, pénzügyminiszter. Forrás: Origo

A pénzügyminiszter rámutatott, hogy a biztosítási ágazat komoly szerepet játszik az egyes nemzetgazdaságok növekedésében, pénzügyi stabilitásának megteremtésében. Egy uniós kiadvány szerint a biztosítási ágazat volt a legnagyobb intézményi befektető Európában, a befektetések értéke elérte az összesített uniós GDP 58 százalékát.

- tette hozzá Varga Mihály. A biztosítótársaságok Magyarországon nagyon jelentős összeget, mintegy 1400 milliárd forintot fektettek állampapírokba, ezzel hozzájárultak az ország gazdasági stabilitásához.
A biztosítási szektor kedvező eredményeihez megfelelő alapot adott a magyar gazdaság teljesítménye is.

- mondta a pénzügyminiszter, aki hozzátette, hogy a foglalkoztatási ráta 70 százalékot meghaladó szintre emelkedett, a munkanélküliségi ráta ezzel párhuzamosan 3,5 százalékra csökkent, 2019 első nyolc hónapjában 10 százalék feletti mértékben emelkedtek a bruttó keresetek, a reálbér-emelkedés pedig 7 százalékot ért el. A növekvő keresetek hatására a háztartások jelentősen növelték nettó pénzügyi vagyonukat.

A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy a lakosság pénzügyi ismereteinek növelése és az öngondoskodás ösztönzése hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, valamint a pénzügyi intézményrendszer fejlődéséhez is.

Ezért fogadta el a kormány a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséről szóló hétéves stratégiát, amelynek köszönhetően a családok megtakarításai már érdemben javultak.

A pénzügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a pénzügyi ismeretek bővítését beépítsék a köznevelésbe. Jelezte, hogy a témában indított rendezvénysorozat keretében idén 1200-nál is több iskola mintegy 200 ezer tanulója vett részt a pénzügyi ismeretterjesztő programokon.

Varga Mihály a biztosítási ágazat szabályozását érintő intézkedésekről kifejtette, hogy az új biztosítási értékesítésről szóló irányelv szigorította a tájékoztatási követelményeket, erősítette a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, részletesebben szabályozta a szerződések minimális tartalmi elemeit, ezzel növelte a fogyasztók bizalmát.

Arról, hogy az Európai Bizottság megkezdte az irányelv felülvizsgálatát, a pénzügyminiszter kijelentette, a kormány álláspontja az, hogy a felülvizsgálat nem vezethet a szabályozás bonyolultabbá válásához és a jól működő elemeinek módosításához.

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) alelnöke a X. Nemzetközi Biztosítási Konferencián elmondta, hogy a nyugdíjcélú öngondoskodás és a nyugdíjbiztosítások fontosságát a fiatalok között is népszerűsíteni szeretnék.

A 2014 óta érvényes adókedvezmény hatására napjainkra már 317 ezer nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek a biztosító cégek.

A Mabisz alelnöke jelezte, hogy

a biztosítási szektor díjbevétele idén már 1200 milliárd forint fölé emelkedhet,

ehhez az is hozzájárul, hogy a baleseti adó idén év elejétől beépült a biztosítási díjba.