Palkovics László: Az autóipar a magyar kisvállalkozások gyarapodásához is hozzájárul

Palkovics László
Vágólapra másolva!
A magyarországi autógyárak működéséből a belföldi kisvállalkozások is gyarapodhatnak, ám a technológiai fejlődésükhöz a kormánynak is hozzá kell járulnia - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a CEE Automotive Forum járműipari rendezvényén.
Vágólapra másolva!

Palkovics László szerint a nagy gyártóknak is kedvez, ha belföldi beszállítókkal működhetnek együtt, utóbbiak azonban csak hatékonyan üzemeltethető, automatizált rendszerekkel léphetnek be a legkorszerűbb ipari technológiák piacára.

A magyar beszállítók fejlődését ezért a kormány is ösztönzi

például a tudásátadás lehetőségeinek megteremtésével és a Beszállítói-fejlesztési Programon keresztül. Utóbbi esetében eddig 9 milliárd forinttal támogattuk a kis és közepes vállalkozásokat - tette hozzá.

Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter. fotó: Talán Csaba

A tárcavezető szerint a kereslet nemzetközi szintű csökkenését a fejlett technológiák ellensúlyozhatják, hiszen a gyártók elsősorban nem a magas színvonalú magyarországi termelést fogják vissza a piaci ingadozások miatt. Véleménye szerint a belföldi járműipar hanyatlásától azért sem kell tartani, mert

az autógyárak mellett Európa legjelentősebb akkumulátortermelése épül ki Magyarországon.

Az autóipar idei fejlődéséről szólva megemlítette, hogy az ágazat termelési értéke az első nyolc hónapban meghaladta a 6300 milliárd forintot, és a tavalyi azonos időszakhoz képest 1,3 százalékkal több alkalmazottat,

majdnem 169,5 ezer munkavállalót foglalkoztatott a második negyedévben.

Palkovics László a gyártás rugalmasságának fejlesztését tekinti a magyar autóipar következő fejlődési állomásának, hogy az itt működő gyárak egyszerre legyenek képesek hagyományos hajtású és elektromos járművek gyártására. Fejlesztéseiknek pedig - mint fogalmazott - az üzemanyagcellás technológiákra és az energia akkumulátoros tárolására ugyanúgy ki kell terjedniük, mint a belső égésű motorok korszerűsítésére.

A miniszter arra számít, hogy

az autóipar hozzájárulásának aránya tovább fog nőni a magyar nemzeti összterméken belül.

Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a debreceni BMW-üzem építése bármilyen okból csúszna, hiszen a kivitelezés a terveknek megfelelően halad. Nem késik a ZalaZone építése sem, egyes pályaelemei már most, a teljes átadást megelőzően is használhatók - tette hozzá.