A Lidl-sztori: így vált az áruházlánc több száz milliárdos forgalmú céggé

Lidl
Vágólapra másolva!
A 15 éves jubileumát ünneplő Lidl Magyarország másfél évtized alatt mára a szektor egyik legdinamikusabban fejlődő kiskereskedelmi láncává vált. Az elmúlt gazdasági évben a vállalat bruttó 549 milliárd forint forgalmat realizált, amelynek 52 százalékát a hazai beszállítók termékeinek forgalmazásából származó árbevétel teszi ki.
Vágólapra másolva!

A Lidl első logisztikai központja és 12 üzlete 2004. november 18-án nyílt meg Magyarországon.

A diszkontlánc ma már három logisztikai központtal és 182, azaz több mint tizenötször annyi áruházzal rendelkezik.

A munkatársak számát tekintve az induláskori 1192 fővel szemben ma már több mint 6000 munkavállalót foglalkoztat.

Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

Az áruházlánc hazai fejlődését jól mutatja, hogy

az elmúlt gazdasági évben 549 milliárd forgalmat ért el.

A magyar termékek forgalmazása, a hazai beszállítókkal való együttműködés mindig fontos volt a Lidl Magyarország számára. Az áruházlánc beszállítói körében 110 olyan partnerre támaszkodhat, aki a kezdetek óta együttműködik vele. Az elmúlt 15 évben megnégyszerezve hazai beszállítói partnereinek számát, a diszkontlánc ma már közel 500 magyar beszállítóval folytat aktív együttműködést.

A beszállítói kör mintegy 50 százalékát ma már a magyar beszállítók teszik ki, akikkel a 2018-as üzleti évben 286 milliárd forint forgalmat bonyolított, kínálatukban közel 60 százalékos a magyar termékek aránya.

Mindebben nagy szerepe van a 2013-ban elindított „Lidl a magyar beszállítókért" programnak is.

Forrás: Creator

A vállalat e kezdeményezés keretében 2014-ben életre hívta a Lidl Wine Expo Hungary rendezvénysorozatot, amelynek célja a magyar bortermelők támogatása, a magyar borok Európán belüli népszerűsítése, az export elősegítése. Ennek keretében a kezdeti 6 millió palackot követően, tavaly már 20,5 millió palack bort értékesített a vállalat itthon és külföldön.

A diszkontlánc az elmúlt évben 11 millió palack magyar bort exportált, ami a teljes hazai borexport mintegy 27 százalékát jelenti, ezzel pedig az ország legnagyobb borexportőrévé vált.

Fontos a fenntartható fejlődés is a Lidl számára. Ennek jegyében az elmúlt 10 évben 15,6 milliárd forintot fordított modernizálásra, így az áruházak jelentős mértékű fűtési energiát, CO²-kibocsátást és áramfogyasztást takarítanak meg. A környezeti fenntarthatóság melletti elkötelezettséget mutatja azon vállalás is, amely szerint 2025-re 20 százalékkal csökkenti a műanyag felhasználását. Az áruházlánc ma már évente 215 tonnával kevesebb műanyag-csomagolóanyagot használ fel.