Utazási csomagajánlatokkal törne be az üdülési piacra az EasyJet

Airbus A320
An Airbus A320-214 commercial plane registration G-EZWJ of low-cost carrier EasyJet is seen landing at Geneva Airport on November 20, 2017 in Geneva. / AFP PHOTO / Fabrice COFFRINI
Vágólapra másolva!
Az EasyJet újraindítja utazási csomagajánlatait, amivel a légitársaság a Thomas Cook utazási iroda csődje utáni piaci hiányt szeretné csillapítani – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Évente körülbelül 20 millióan repülnek az EasyJet gépeivel Európában, de ebből csak félmillió az utazási ajánlatokon keresztül érkező foglalás.

Illusztráció Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az EasyJet nyilatkozatában kifejtette, hogy

az európai utazási csomagajánlatok évente 61 milliárd fontot tesznek ki,

ehhez az Egyesült Királyság 13 milliárd fonttal járul hozzá, miközben a piac évente hat százalékkal bővül.

– áll a cég nyilatkozatában. A légitársaság kutatása alapján az ügyfelek rugalmasságot szeretnének a repülőjáratoknál és ezt figyelembe véve tervezte már meg az EasyJet az új üzleti tevékenységét.

Illusztráció Forrás: Easyjet/ Northfoto/(C) Worldwide Rights/ Northfoto/Easyjet

A cég ráadásul 26 százalékos, 427 millió fontos (166 milliárd forint) adózás előtti nyereségcsökkenésről jelentett a harmadik negyedévre vonatkozóan.

Az EasyJet ugyanakkor a világ első és legkisebb nettó szén-dioxid-kibocsátású légitársaságává is vált.

Johan Lundgren vezérigazgató a BBC-nek elmondta, hogy 2000 óta 30 százalékkal csökkentették gépeik szén-dioxid kibocsátását, aminek 25 millió fontos (7,7 milliárd forint) költségét a társaság viselte, és azt nem hárították át az utasokra.

A cég statisztikája szerint

az éves bevételek 8,3 százalékkal 6,4 milliárd fontra növekedtek

– köszönhetően a kapacitásnövekedésnek –, de az ülésenkénti összbevétel 1,8 százalékkal 60,81 fontra (23 ezer forint) esett vissza „a fogyasztói bizalom csökkenése miatt". Ugyanakkor az utasok száma az elmúlt évben 8,6 százalékkal, 96,1 millióra emelkedett.