Több ezer embernek mond fel a túlértékelt startup

WeWork Ginza Six, WeWork irodaház
Photographer: Steve Morin
Vágólapra másolva!
A WeWork legalább 4 ezer munkahely megszüntetését tervezi pénzügyi stabilitása érdekében, és az elbocsátások már a héten megkezdődhetnek – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Két bennfentes szerint kétezer alkalmazott elbocsátása várható a fő irodaterületi kölcsönzési részlegen, továbbá ezer ember hagyhatja el a céget, mivel a WeWork értékesíti, vagy leállítja azokat a részlegeket, amelyek nem üzleti vállalkozások, mint például a Manhattanben található magániskola.

További ezer épület-karbantartási szakembert pedig vállalkozói szerződéssel alkalmaznak tovább – írja a The New York Times.

WeWork irodaház Forrás: wework.com

A WeWork irodahelyiségeket bérel, amiket tőle lehet aztán tovább bérelni, elsősorban startupoknak, szabadúszóknak és kisvállalkozásoknak.

Egy másik meg nem nevezett forrás szerint az elbocsátott alkalmazottak száma akár 6 ezer is lehet.


Múlt héten a WeWork tájékoztatta a befektetőket, hogy 1,25 milliárd dolláros veszteséget produkált a harmadik negyedévben 934 millió dolláros bevétel mellett – a cég vesztesége 150 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

Adam Neumann, a WeWork alapítója Forrás: AFP/2018 Getty Images/Cindy Ord

A cég az utóbbi hónapokban botrányai kapcsán szerepelt a hírekben: gyors piaci növekedés után szeptemberben visszavonták a nyilvános tőzsdei ajánlattételre vonatkozó tervet, továbbá az alapítót és vezérigazgatót, Adam Neumannt is eltávolították pozíciójából, miután a befektetők követelték lemondását a sorozatos botrányai után.

Októberben a startup 5 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott a SoftBanktól – ami a vállalat legnagyobb befektetője –, és így a japán konglomerátum már a cég 80 százalékát birtokolja.

A mentőcsomag nélkül a cég október végén kifogyott volna a készpénzből.