Iszonyatosan felnyomta az Amazon a lakásárakat Virginiában

computers Horizontal
Az Amazon eredetileg Cadabra néven indult, azonban ez túlságosan hasonlított egy másik névre, a Cadaverre. Azután a Jeff Bezos a Relentless nevet választotta. Érdekesség, hogy a relentless.com a mai napig az Amazonra irányít át. A név természetesen az Amazonas angol megfelelője, ami a világ legbővizűbb folyója.
Vágólapra másolva!
Tavaly az e-kereskedelmi óriás bejelentette, hogy második cégközpontját kettéosztja, és Virginia északi részén, valamint New York Long Island városrészében húzza fel. A két régióban pedig azonnal emelkedni kezdtek az ingatlanárak – összegzi a MarketWatch.
Vágólapra másolva!

Azonban a cég végül kihúzta tervei közül a New York-i helyszínt, ahol rögtön esni is kezdtek az ingatlanárak.

Illusztráció Forrás: AFP/Denis Charlet

Egy évvel ezelőtt jelentette be az Amazon, hogy legújabb, HQ2-nek nevezett cégközpontját két székhelyen osztja meg, New Yorkban és Virginia állam északi részén, ám az ezt követő hónapban visszavonták a New Yorki projektet, így az teljes egészében Arlington körzetében valósul meg.

A bejelentés hatására Virginia északi részén 21 százalékkal ugrottak meg az ingatlanárak:

egy átlagos arlingtoni ingatlan ára idén októberben 863 ezer dollár, ami 33 százalékkal magasabb a tavaly októberi árhoz képest – állítja a Realtor.com.

Eközben a manhattani ingatlanok ára 15 százalékkal csökkent.

Az Amazon Seattle-i központja. Forrás: Getty Images/David Ryder

Az Amazon második központjának felépítését célzó tervek komoly kritikát és tiltakozást váltottak ki a megfizethető lakhatást támogatók körében, akik attól tartanak, a projekt rontja a helyiek lehetőségét az otthonteremtésben.

Egy kutatás szerint az Amazon első székházának otthont adó Seattle-ben az ingatlanárak 73 százalékkal emelkedtek az elmúlt öt évben.

A Realtor.com elemzése is taglalja, hogy a bejelentés hatására nőttek az ingatlanárak és az eladások egyaránt, mivel befektetők, valamint az Amazon leendő alkalmazottai már elkezdték a felvásárlást.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Forrás: AFP/Jim Watson

Virginia északi 14 megyéjében

a jelenleg árult házak száma 26 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben,

Arlington körzetében pedig ez az arány jóval magasabb: az Amazon bejelentése óta az eladó házak száma a felére csökkent.

– nyilatkozta George Ratiu, a Realtor.com vezető közgazdásza.

Az Amazon szóvivője elmondta, hogy a cég ingatlanpiacra gyakorolt hatása hipotetikus, az árak emelkedését spekulatív eladók okozzák.

Hozzátette, hogy hibás közvetlen összefüggést feltételezni az Amazon ésa bérleti díjak, valamint ingatlanárak emelkedése között Arlingtonban és Seattle-ben.

A cég nemrég 5 millió dollárt adományozott az észak-virginiai nonprofit ingatlanfejlesztőknek, valamint 3 millió dollárt egy, a hajléktalanság kezelésével foglalkozó alapítványnak.