Toronymagasan vezet a magyar ipar

Nyíregyháza, 2018. január 23. Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án. Mintegy hatmilliárd forintból fejlesztette nyíregyházi telephelyét a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó ContiTech Magyarország, a cég egyebek mellett új kaucsukkeverő gyártósort, félkész terméket gyártó berendezést vásárolt és komplett járműipari termelési technológiát alakított ki. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo megírta, elképesztő mértékű volt az ipari termelés bővülése idén szeptemberben. Elsősorban a járműgyártás kibocsátásnak 22,0 százalékos, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának 26,1 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés volumene szeptemberben 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg a korábbi közlést frissen kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 9,0 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 3,1 százalékkal nőtt.

Az iparon belül a döntő súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 11,7 százalékkal emelkedett, míg az energiaipar kibocsátása (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 4,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A feldolgozóiparon belül legnagyobb, 29 százalékos súlyú járműgyártásban jelentősen gyorsult a növekedés üteme, szeptemberben a kibocsátás 22,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi viszonylag alacsony termelési szintet.

A közúti gépjármű gyártásának volumene 32, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 13,0 százalékkal emelkedett.


A feldolgozóipari termelés mintegy 14 százalékát adó számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása nőtt a legnagyobb mértékben, 26,1 százalékkal. Az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 50, a híradástechnikai berendezés gyártása 27 százalékkal nőtt.

A feldolgozóipari termelésből 11 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 10,0 százalékkal emelkedett tavaly szeptemberhez viszonyítva, mindkét értékesítési irányban bővültek az eladások: az export 10,5 százalékkal, a belföldi eladások 10,0 százalékkal nőtt.

A gép, gépi berendezés gyártása 5,3 százalékkal nőtt, főként a legnagyobb szakágazati súlyú motor-, turbinagyártás (kivéve: légi-, közútijármű-motor) számottevő bővülése folytán - közölte a KSH.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

A legnagyobb mértékben, 9,8 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás esett vissza az export kedvezőtlen alakulása miatt - közölte a KSH.

Az ipari export volumene 16,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A járműexport 28,9 százalékkal nőtt a tavaly szeptemberi alacsony bázishoz képest, amikor 15,0 százalékos volt az éves összevetésű visszaesés. Számítógépek, elektronikai és optikai termékek exportja 26,2 százalékkal nőtt, amiben szintén benne van az alacsony bázis hatása. Az előző két hónapban 8-9 százalékkal emelkedő gyógyszerexport is kilőtt szeptemberben, 35,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor viszont 22,2 százalékos zuhanást szenvedett el.

Az ipar belföldi értékesítése 7,0, ezen belül a feldolgozóiparé 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A járműgyártás belföldi eladásai 22,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi 13,0 százalékos esés után, a számítógépek, elektronikai és optikai termékek értékesítése viszont 3,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábban is alacsony szinttől. Rendeltetésük szerint tekintve a tartós fogyasztási cikkek belföldi értékesítése szeptemberben 24,5 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit, a beruházási javaké 11,8 százalékkal nőtt.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 25,0 százalékkal nagyobb volt a 2018. szeptemberinél.

Magyarország vezette az EU-s listát

Az Eurostat adatai alapján az EU-ban szeptemberben toronymagasan a legnagyobb növekedést a haza ipar érte el 9 százalékos szezonálisan és munkanaphatással kiigazított bővüléssel. A hazai ipar kilátásai továbbra is igen kedvezően, a folyamatos gyáravatások és a soha nem látott működő tőke beáramlás mellett az új rendelések 25 százalékkal nőttek az egy évvel ezelőtti, igaz, alacsony bázishoz képest.

A kiskereskedelmi forgalom növekedése pedig a második leggyorsabb volt

- jelezte a részletezést kommentálva Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

"Visszatért a gyárakba az élet" - írja Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában. Az elemző szerint, a szeptemberi eredmények jókora gyorsulást jelentenek az augusztusi eredményekhez képest, amikor a nyers adatok szerint mindössze 0,3 százalékos többletet tudott felmutatni az ágazat.

„Bár az augusztusi gyenge adatok után látványos a szeptemberi fejlődés, ez nem számít meglepetésnek. Az ipar teljesítménye az elmúlt években eleve változékony volt, különösen a nyári hónapokban a gyárakban történő szabadságolások és leállások miatt" - értékelte az adatokat Németh Dávid.

A szakember szerint továbbra is kettős hatás befolyásolja a magyar ipar teljesítményét. Az elmúlt években elindult kapacitásbővítések és gyárépítések fokozatosan lépnek be az ágazatba, ez pedig felfelé húzza a termelést. Ugyanakkor a külső keresletben voltak gyengébb hónapok, például az európai gazdaság gyengélkedése miatt. Fontos kérdés, hogy az ipari exportnál és megrendeléseknél látott szeptemberi többlet átmeneti vagy tartós marad-e a jövőben, mert ez nagyban befolyásolja a termelés alakulását.

Németh Dávid szerint a szeptemberi jó eredménynek köszönhetően az ipar az év egészében 6 százalék körüli bővülést érhet el.