Rangos díjat nyert a Telekom új székháza

Telekom székház
Budapest, 2018. október 19. A Magyar Telekom és a T-Systems közös székházának részlete a IX. kerület Könyves Kálmán körút és az Üllői út sarkán. A monumentális épületben több mint 4000 munkahely létesült. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A legjobb iroda címet nyerte a WING által fejlesztett Telekom székház a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton. A 21. alkalommal megrendezett rangos eseményen magyar és külföldi szakemberekből álló bizottság ítélte oda a díjakat. A pályázaton a kiemelkedő értéket képviselő, világszínvonalú fejlesztéseket díjazzák, és a nyertesek képviselhetik hazájukat a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi nívódíj pályázaton is.
Vágólapra másolva!

Újabb díjjal gazdagodott a Telekom székház. A WING Zrt. tulajdonában álló és a vállalat fejlesztésében megvalósult, Budapest arculatát is meghatározó épület az „Iroda kategória" I. helyezettje lett a november 8-án megrendezett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat díjátadó gáláján. A kategóriagyőztesek képviselhetik hazánkat a FIABCI World Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázaton is, ahol a hazai sikerek után nemzetközi szinten is megmérettethetik magukat.

A Magyar Telekom székházának részlete a IX. kerület Könyves Kálmán körút és az Üllői út sarkán Forrás: MTI/Róka László

Az ország legnagyobb, egy épülettömbben felépült újgenerációs irodaházát a Magyar Telekom hosszú távú szerződés keretében bérli. Az új székház műszaki, technológiai, környezetvédelmi és adatvédelmi szempontból is a legszofisztikáltabb épület ma Magyarországon. A BREEAM Excellent minősítést elsőként szerezte meg hazánkban a 2013-ban bevezetett, szigorúbb szabályozás alapján.

A mintegy 100 ezer négyzetméter alapterületű irodaház prémium minőségben, határidőre, a költségkeretet betartva, teljes mértékben a Magyar Telekom igényeire szabva készült el a TIBA Studio építészeti tervei alapján. Az új Telekom Székház sikerére alapozva a szomszéd telken, a WING idén elkezdte a legújabb irodafejlesztését a 2021-re elkészülő, Liberty irodaház kivitelezését.

A Magyar Telekom új székháza Forrás: MTI/Balaton József

Az idén 21. alkalommal megrendezett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat célja, hogy megismertesse a hazai közönséggel a legnagyobb ingatlanfejlesztési eredményeket, illetve, hogy elősegítse a nemzetközi FIABCI World Prix d'Excellence pályázaton való részvételt. Az elmúlt 20 év során szép számmal születtek magyar sikerek a nemzetközi díjátadón: összesen 22 arany és 30 ezüstéremmel gazdagodott országunk. Az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy Magyarország számos világszínvonalú fejlesztésnek ad otthont, amelyek érdemesek a nemzetközi elismerésre.