Új tantárgy jelenhet meg az iskolákban?

számológép calculator íróasztal iroda pénzügy
Vágólapra másolva!
Az iskolákban kötelezővé tenné a Pénziránytű Alapítvány az alapvető pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatását - mondta Merényi Zsuzsanna, az alapítvány igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az alapítványnál úgy vélik, minden lehetőséget megragadnak, hogy ráirányítsák a figyelmet az öngondoskodás fontosságára. Ezt már az általános iskola alsó tagozatában el kellene kezdeni álláspontjuk szerint.

fogalmazott Merényi.

Forrás: Fancycrave.com / Pexels

Az oktatás indokoltságát mutatják az OECD felmérései is: Magyarország három felnőtt kutatást végzett el eddig 2010 és 2018 között, és volt több kategória, amelyben utolsó helyezést ért el 29 ország közül. Ilyen volt például a családi költségvetés-tervezés. 2010 és 2018 között a lakosság anyagi helyzete folyamatosan javult. 33 százalék helyett már csak 20 százalék válaszolta azt, hogy anyagi nehézségei voltak az elmúlt hónapban. Megtakarítás helyett viszont inkább fogyasztásra költötték a családok a többletjövedelmet.