Domokos László: A digitalizáció a magyar államigazgatás legnagyobb kihívása

Vágólapra másolva!
A digitalizáció a magyar államigazgatás legnagyobb kihívása, ami az ellenőrző szervezeteknek is kiemelt feladatokat jelent - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke csütörtökön, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének éves konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Domokos László, aki a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) elnöke is, Az innováció és szerepének változása a pénzügyi, gazdasági ellenőrzés területén címmel rendezett konferencián az ÁSZ közleménye szerint kifejtette:

a számvevőszéki ellenőrzések célja nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyek pozitív irányba történő mozdítása, fejlesztése.

Az ellenőrző szervezetek a közpénzügyi rendszer minőségbiztosítói, a három védelmi vonal összehangolt ellenőrzései pedig a jól irányított államhoz járulnak hozzá - mutatott rá.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke előadásában a kincstár ellenőrzési tevékenységeit mutatta be, és elmondta, hogy a MÁK ellenőrzési módszertana három éven belül teljesen megújul.

Az MPGE a magyar ellenőrzési szakmát tömörítő szervezet, tagjai nagy többsége az ÁSZ, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a MÁK munkatársai közül kerül ki. Az MPGE honlapján (www.mpgehirportal.hu) tudósít a kétnapos szakmai konferenciáról.