Továbbra is hatalmas lendületben a kereskedelem

infláció, inflációs, vásárlás, üzlet, bolt, áruház, áremelés, ár, vásárló, vevő
Vágólapra másolva!
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva az augusztusival megegyezően, 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a nyers adat szerint 6,3 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az első három negyedévben

a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint szintén 5,8 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában.

Szeptemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3 százalékkal, nőtt az előző havi 3,4 százalék után. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 3,1, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké pedig 2,4 százalékkal emelkedett.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 8,6 százalékkal nőtt az augusztusi 9,8 százalékos emelkedést követően. A kiskereskedelmi forgalomból 5,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 36,4 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 1025 milliárd forint volt, azaz hatodik hónapja haladta meg az ezermilliárd forintot,

míg ez tavaly csak kétszer, az előző évben pedig az ünnepi vásárlások miatt egyedül decemberben fordult elő.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az országos kiskereskedelmi forgalom 44 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 39 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagok forgalmában realizálódott.

A friss adatok kapcsán a Takarékbank vezető elemzője, Suppan Gergely azt emeli ki, hogy

a 2015. évre jellemző havi átlaghoz képest 26,2, 2010-hez képest pedig 38,8 százalékkal magasabb a kiskereskedelmi üzletek forgalma,

míg a vendéglátóhelyek volumene a 2015. évi átlaghoz képest 38 százalékkal bővült idén augusztusig. Az új autó regisztrációk pedig az első tíz hónapban 10,4 százalékkal emelkedtek, noha tavaly szeptembertől az új károsanyag-kibocsátás mérési szabályozások (WLTP) bevezetése miatt több modell eltűnt a kínálatból, ami átmeneti visszaesést okozott a forgalomba helyezések számában.