Magyar egyetemisták egészségügyi innovációs ötleteit mutatják be

ideas, ötletek, ötlet, gondolat
Vágólapra másolva!
Az Innovációs Napok (iDays) egy különleges, évente megrendezett eseménysorozat, amelynek célja, hogy egy- vagy kétnapos programok során ösztönözze az egészségügyi innovációt az egyetemi hallgatók körében. Magyarország egyike annak a húsz európai uniós országnak, ahol idén ősszel iDayt rendeznek, mindjárt kettőt is: november 5-én a Pécsi Tudományegyetemen, november 7-én pedig a budapesti Semmelweis Egyetemen.
Vágólapra másolva!

Október és november folyamán Európa-szerte 20 ország 31 helyszínén gyűlnek össze egyetemisták, hogy bemutassák és továbbfejlesszék az egészségügy digitalizálását célzó ötleteiket.

Az Innovációs Napokat (iDays) a 140 vezető egészségügyi technológiai és gyógyszeripari vállalatot, kutatóintézetet és élvonalbeli egyetemet tömörítő és az Európai Unió támogatását élvező EIT Health rendezi meg.

Az egy- vagy kétnapos programok során a diákok betekintést kapnak az egészségügyi innováció gyakorlati működésébe, és csapatokban birkózhatnak meg a való életből vett egészségügyi kihívásokkal.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Magyarországon két ilyen eseményt is tartanak a következő héten. Az elsőt a Pécsi Tudományegyetem rendezi meg november 5-én a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetében és a BTK-TTK Vargha Damján Konferenciateremben. Ezt követően november 7-én az EIT Health egyik hazai tagszervezeténél, a Semmelweis Egyetemen lesz Innovációs Nap a Nokia Skyparkban.

Az események célja, hogy megmutassa azt a folyamatot, amelyen keresztül az ötletekből üzletileg is sikeres projektek válnak.

A szervezők elsősorban olyan hallgatókat várnak, akik egészségügyi innovációs tartalommal vagy a digitális egészségügy területén írnak szakdolgozatot. Az Innovációs Napokon neves előadók és coachok ismertetik meg a diákokat a különböző innovációs eszközök gyakorlati használatával, a dizájnvezérelt gondolkodásmód fontosságával és az ötletek eladásának készségével.

A győztes csapatok meghívást kapnak a Párizsban december 1-én sorra kerülő Winners Eventre, ahol találkozhatnak a többi résztvevő egyetemről érkezett hallgatókkal.

Az eseményen a diákok további támogatást és erőforrásokat kapnak ötleteik továbbfejlesztéséhez, illetve az innovációs módszertan több további elemét is elsajátíthatják.