Mutatjuk, mennyi az a pénz, amit már elkölteni sem lehet

befektetés csillogás luxus hangulat divat
Vágólapra másolva!
Miközben az Egyesült Államokban a középosztály jövedelmi helyzetéről és fogyasztásáról szólnak a hírek, arról kevesebb szó esik, hogy a társadalom leggazdagabb 1 százaléka pontosan mekkora vagyonon ül. Egy friss elemzés szerint olyan hatalmas összegről van szó, hogy ezt szinte már alig lehet elkölteni.
Vágólapra másolva!

Ha a teljes képet nézzük, az USA-ban a lakosság majdnem felének nincs értelmezhető vagyona, míg egy nagyon szűk réteg tudhatja magáénak a felhalmozott tőke döntő többségét. A MarketWatch elemzése jegybanki adatokra hivatkozva hangsúlyozza, hogy míg az ország felének reálértéken mért vagyona alacsonyabb, mint 20 évvel ezelőtt volt, addig a leggazdagabb 1 százalék megduplázta a vagyonát ugyanebben az időszakban.

Ez a számokat tekintve azt jelenti, hogy június végén az amerikai top 1 százalék (nagyjából 1,2 millió háztartás) összesített nettó vagyona 35 000 milliárd dollár volt, ami a teljes amerikai vagyonállomány 32 százalékának felelt meg.

Ráadásul mindez 27 százalékos emelkedést jelentett a 2009-es recesszió végéhez képest.

Emellett a lakosság leggazdagabb 10 százalékának összesen 74 000 milliárd dolláros vagyona volt, ami a teljes állomány 69 százalékát tette ki.

Illusztráció Forrás: 123rf.com

Mindeközben a lakosság kevésbé tehetős fele (nagyjából 60 millió háztartás) a teljes nemzeti vagyon mindössze 2 százalékával (nagyjából 2000 milliárd dollár) rendelkezett. Ez pedig csökkenés az 1999-ben mért (inflációval korrigált) 2400 milliárdhoz képest.

Ráadásul az elmúlt három évben mért vagyongyarapodás is sokkal jelentősebb volt a lakosság gazdagabb felében. Az úgynevezett top 1 százalék összvagyona 7100 milliárd dollárral emelkedett, míg az utána következő 9 százalék vagyona 5800 milliárddal bővült. A maradék, gazdagabb 40 százalék vagyona eközben 5200 milliárd dollárral ugrott meg.

Ezzel szemben az alsó 50 százalék teljes vagyona csupán 680 millió dollárral gyarapodott.

Az elemzés legérdekesebb része azonban az, hogy mekkora összeget parkoltatnak felhasználatlanul az amerikai szupergazdagok.

A top 1 százalék összesen nagyjából 4700 milliárd dollárnyi készpénzzel, vagy készpénznek megfelelő eszközzel rendelkezik.

Ez azt jelenti, hogy a legvagyonosabbak közel 5000 milliárdnyi parkoltatott összegen ülnek, amelyet semmire nem használnak föl.