Ez a két márka már 20 éve uralja a luxusszektort

Gucci, Kering
Vágólapra másolva!
A világ összes luxusmárkája közül mindössze két olyan van, amely 2000 óta fel tudott kerülni a legerősebb globális márkákat tömörítő listára. Úgy tűnik, ez a két állócsillag uralja az iparágat.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két évtizedben csupán két olyan luxusipari cég volt, amely képes volt arra, hogy bekerüljön a világ legerősebb márkái közé: a Gucci és a Louis Vuitton. Bár a két márka között számos esztétikai különbség van, gazdasági szempontból van bennük valami közös. Mindketten képesek voltak arra, hogy a 2000-es évektől kezdve jelentős növekedés mellett megtartsák a vezető szerepüket a globális luxusiparban – írja a Business Insider elemzése.

A Kering alá tartozó Gucci márkaértéke 15,949 milliárd dollár az Interband számításai szerint, amivel a vállalat a 33. legértékesebb globális márkának számít.

Ráadásul ebben az évben a Gucci értéke 23 százalékkal bővült, amivel jelenleg a leggyorsabban növekvő luxuscégnek számít.

Az Interband szerint a Gucci sikere három alappilléren nyugszik. Az egyik a márka iránti elkötelezettség, a másik a cég alkalmazkodóképessége a piaci változásokhoz, a harmadik pedig a fogyasztói igényeknek való folyamatos és sikeres megfelelés.

A Gucci és a Louis Vuitton lett a két legerősebb luxusmárka az elmúlt évtizedekben Forrás: Imaginechina/He lili - Imaginechina/He Lili

Ezzel párhuzamosan a Bernard Arnault francia milliárdos vezette LVMH csoporthoz tartozó Louis Vuitton márkaértéke 32,223 milliárd dollár, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel egyébként a Louis Vuitton messze a világ legértékesebb luxusmárkája, amivel a17. helyezést szerezte meg az összes szektor összesített globális rangsorában.

A márka sikerének három titka szinte pontosan egyezik a Gucci pilléreivel. A harmadik tényezőként azonban az Interband itt a márkaélmény következetességét és tartósságát emelte ki.

A szervezet hangsúlyozta, hogy 2000 óta még a Chanel sem volt képes minden évben felkerülni a globális listára, de olyan óriások sem érnek fel a fenti kettőhöz, mint a Hermés, a Burberry, a Prada, a Fendi vagy a Cartier. Mindazonáltal az Interband szakértője külön kiemelte a Hermés esetét. A francia vállalat ugyanis az úgynevezett „metaluxus" kategóriába esik, ami üzleti szempontból elsősorban egy tartósabb és kiszámíthatóbb, hosszú távra tervező növekedési modellt jelent. Ezt támasztja alá, hogy a Hermés folyamatosan és stabilan tudta növelni a márkaértékét, mióta 2003-ban belépett a legerősebb globális márkák közé.