Öt dolog, amiből teljesen felesleges mindig újat venni

Autóvásárlás kontra lízing - Női szemmel család
Vágólapra másolva!
Nem minden alkalommal érdemes vadonatúj terméket vásárolni, ugyanis sok esetben a vásárlás pillanatában az áru elveszti értékének a felét, vagyis így akár fél áron is beszerezhető használtan – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Számos olyan használati tárgy van, amire valójában nincs is szükség, ám mégis rengeteg pénzt adunk ki értük. A használtan vett termékek jóval olcsóbbak, az így megtakarított pénzt pedig félre is lehet tenni.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ilyen tétel az új autó vásárlás, ami a megvételkor már elveszti értékének majdnem a felét, és pont ezért érdemes a használtautó piacon is körbenézni, mert jelentős megtakarítással járhat egy pár éves kocsi megvásárlása egy új járműhez képest.

– nyilatkozta Darren Newberry, a CarMax használt gépjármű-kiskereskedő vállalat alelnöke.

Akár nagyobb összeg is megtakarítható azáltal, ha a bébi felszerelések egy részét béreljük,

mintha vásárolnánk, ezek ugyanis csak rövid ideig szükségesek, ráadásul rengeteg holmit igen gyorsan kinőnek a gyerekek.

Illusztráció Forrás: --

Amennyiben csak egy alkalomra kell olyan babahordozó, amit a szülők a hátukon viselnek – ami újonnan 300 dollár (90 ezer forint) – akkor érdemes inkább bérelni, ennek a napi díja ugyanis tíz dollár (3 ezer forint) – foglalta össze a BabyQuip kölcsönzési szolgáltató alapítója és vezérigazgatója, Fran Maier.

És ez a módszer nemcsak az alkalmi felszereléseknél, hanem a mindennapi ruháknál és játékoknál is használható.

– nyilatkozta Wendy Juvenal Mays aki a pénzügyi függetlenség podcastere és tapasztalt anyuka.

Azzal is rengeteg pénzt lehet spórolni, ha nem újonnan vesszük az elektronikai eszközöket.

Egy felújított okostelefont például már 300-500 dollárért (90-150 ezer forint) is meg lehet vásárolni,

ami fele az újonnan piacra dobott daraboknak.

Illusztráció Forrás: AFP/Anadolu Agency/Gokhan Balci

Az Apple és a Samsung is rengeteg felújított telefont, laptopot és asztali számítógépet kínál weboldalán – mondta el Chris Raymond, a New York-i Yonkers Consumer Reports elektronikai szerkesztő helyettese, hozzátette, hogy érdemes alaposan körülnézni, ugyanis nem minden kiskereskedő ugyanúgy újítja fel az elektronikai termékeket.

Jelentősebb összeg takarítható meg akkor is, ha ruhát bérelünk egy-egy fontos eseményre, mivel ezeket úgyis csak pár alkalommal és rövid ideig hordanánk.

Például egy Badgley Mischka estélyi ruha bérleti díja 70 dollár (21 ezer forint) egy napra, míg a ruhát 935 dollárért (282 ezer forint) lehet megvásárolni.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A Rent the Runway cég eleinte csak alkalmi ruhákat adott bérbe, ám a portfóliót bővítették a mindennapi viselettel.

Melanie Hamilton, aki egy technológiai vállalat értékesítési igazgatója elmondta, hogy ezzel a szolgáltatással havi ezer dollárt (300 ezer forint) spórol, mivel pozíciója márkás és kifogástalan ruhákat igényel, viszont a bérlés révén nem kell ezeket megvásárolnia.

Egy új hobbi, vagy sport választása is lehet anyagilag megterhelő, ugyanakkor az ehhez szükséges felszerelést is érdemes eleinte bérelni vagy használt holmikat vásárolni. De ugyanez vonatkozik a túrafelszerelésekre is: jobban járunk, ha inkább béreljük a sátrat és a hátizsákot, mint ha megvesszük.