Látványosan épül az új Duna-híd

2019.10.14. 12:02

Megkezdődött a feszítőkábel behúzása az épülő komáromi Duna-hídon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Szeptember folyamán 2 kábelpár került a helyére. A 3. pillérnél, a Duna közepén, a 250 méteres hajózási nyílásban levő hídpálya szakasz szerelése folyik. Ettől kezdve már a feszítőkábelek tartanak minden egyes beemelt hídpálya elemet - írja Facebook oldalán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az épülő második Duna-híd azért szükséges, mert a Komáromot Révkomárommal (Komarno) a belvárosban összekötő meglévő Erzsébet-híd állapota a megnövekedett nemzetközi forgalom miatt leromlott, a hídra súlykorlátozást kellett bevezetni. Habár az Erzsébet-hidat a 2000-es évek közepén felújították, továbbra is 22 tonnás súlykorlátozás van érvényben, emiatt a két ország közti teherforgalom Komáromtól csak nagy kerülővel, Vámosszabadi-Medve felé 53 kilométert, vagy Esztergom-Párkány (©túrovo) felé 51 kilométert kerülve keresztezheti a Dunát.

Az épülő Duna-híd Komáromnál 2019. október 11-énForrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

2017 májusában vált ismertté, hogy az év nyarán megkezdődhet a komáromi új Duna-híd megépítése. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás. A híd alapkőletételére 2017. október 17-én került sor. A híd pályaszerkezetének első három elemét, amelyek egyenként 165 tonna súlyúak, 2018. június 10-én emelték a helyére. A teljes híd 37 hasonló elemből áll, ezek összsúlya 5400 tonna. A hidat tartó pilon 2400 tonnás és közel 95 méter magas lesz. A híd pilonja idén áprilisban érte el a végleges magasságának a harmadát, teljes magasságát pedig várhatóan 2019. november végére éri el, amihez jelenleg már csak 3 elem hiányzik.

A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, acél pályalemezzel. A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd át a Duna felett, kerékpárutat, gyalogos járdát, közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK